Mikor körülötted a világ szétesik,
látod, hogy megannyi gyerekszáj éhezik,
szülő büszkeségét feladja, enni kér,
nagyúr unatkozva sercint, csak ennyit ér
ő is, mint a többi élhetetlen. S választ
kapunk úgyis: majd a természet kiválaszt.
Akár a nép, ha már az utcáról posztol,
s nem ér földre fény a lámpaoszlopokról.
Kinyílnak a szemek, a király meztelen,
kopott cipők törnek utat a flaszteren,
talán szebb nap virrad holnap rám és rátok,
nincs vége a versnek, azt majd ti írjátok!
Kép: Eugène Delacroix: A szabadság vezeti a népet
A nagy társadalmi különbségekről, azok "megéléséről" lehet is írni rengeteget. Viszont amivel az eddigi történelem minket szembesít... Versedről jut eszembe, Attila, érdemes elolvasni Gerő András kolumnás cikkét az ÉS március 24-i számában. Ahol is például az osztályharcos felosztásról, a "relatív vagyoni egyenlőség" ideájáról esik szó. Elgondolkodtató írás.
VálaszTörlésKöszönöm, kedves Francis, el fogom olvasni!
VálaszTörlés