Útszéli árokból, piros pipacs bólogat,
letépni vétek, mégis kezemben van,
hátam mögé rejtem, és a kérdést
felteszem, mert itt állsz velem.
Sör-e, bor-e, pálinka-e, mind az
enyém, ha még ezt sem tudod,
csakhogy te meg én ott az árokparton
nevettünk és ettük, nem ittuk azt
a sört, a barnát, azt a fehéret, a pálinkát
azt a bort, a pipacsot a pirosat.
Most tél van, fagyos, hideg tél,
a tavasz reménye pipacsot ígér,
én tudom se sör, se pálinka, a
piros pipacs az, ami gyerekkorommal
mielőtt eltűnik, megsimogatja arcomat.
Melengető emlék a télben, a játék egykor, nagy nevetéssel, pipaccsal... Ilyenek ezek a felidéződő régi pillanatok, bizony ilyen kedvesek, kedves Mila! :)
VálaszTörlésMost már nemsoká itt lesznek a vöröslő mezők, kedves Mila :)
VálaszTörlésIgazán szép, kedves Mila.
VálaszTörlésgyuri
Kedves Francis,köszönöm szép szavaidat.
VálaszTörlésSzeretettel: Mila
Reménykedjünk, kedves Tibor, hogy nekem is.
VálaszTörlésSzeretettel: Mila
Kedves Gyuri, köszönöm az elismerésed.
VálaszTörlésSzeretettel: Mila
A vörös szín, az izzás, a tűz (tesz), a bor, a szerelem - ezt mind-mind a pipacsba bújtattad e versben. Kedves, múltba is merengő művedhez gratulálok! üdv.: Árpád
VálaszTörlésLágyan lebegő szoknyájú pipacs tavasszal visszatér, emlékeiddel. :)
VálaszTörlésNe kábítószerezz ennyit! Még mákillatú mezőkre lépsz! Vicceltem csak, Milácska! Az első versszakot azért egy picit átgondolhatnád még...
VálaszTörlésKedves Árpád, Ildikó és Ditta, köszönöm szépen a szavaitokat. Ditta, majd elgondolkodok a javaslatodon. Köszi.
VálaszTörlésSzeretettel üdvözöllek Benneteket: Mila