Kapolyi Noémi: Egy nagy szerelem története, velem, a nő szemével 11.rész

Ha nem jó valami, hát változtass rajta

A falusi kiránduláson csodásan éreztük magunkat, annyira különbözött a rohanó, városi életünktől, mintha egy másik bolygón töltöttük volna a napot.

De a következő hetek ismét megszokottan teltek. Utazás, megbeszélés, állandóan csengő telefonok folyamatos felvétele, és mindent felírni, továbbítani, intézni miközben egész nap menni kell. Soha sem untuk a feladatainkat, csak egyszerűen sok lett. 

Magunk mögé nézve be kellett ismernünk, hogy ami egy huszonévesnek újdonság, egy harmincasnak kihívás az később már néha terhessé is tud válni. 

Közben megindult Zsolt válópere is sok idegeskedéssel és bosszúsággal.

Egy beszélgetésünk során fordult meg először a fejünkben a gondolat, mi lenne ha ott, falun vennénk valamit, és mindent levetve elmennénk a világból?

Napok múltán hát visszamentünk és még azon a napon találtunk egy kicsi házat.

A tulajdonos beengedett minket, és magunkra hagyott, hadd nézzünk körül.

Picike vályogház volt ez, amolyan Kádár-kocka névvel illetve, mert a legtöbb régi épületet a hatvanas évek elején szögletessé alakítottak. De volt benne két szép nagy szoba folyosóval. A kert igen meredeken futott felfelé a ház mögötti hegyoldalra, öreg gyümölcsös, és üres ólak sora húzódott meg benne, no meg egy pince, a köré épült kis nyári konyhával.  

Békét, napsütést és időtlenséget árasztott magából.

Döntöttünk, itt szeretnénk élni.

De hogyan is csináljuk?- gondolkodtunk, aztán szokás szerint azonnal belevetettük magunkat a teendőkbe.

Csakhamar megegyeztünk az árban, ami komfort nélküli ház révén megfizethető volt.

Miután a kulcs hozzánk került, minden péntek délután elindultunk oda, a semmibe az üres szobákba, közben vettünk egy ágyat és egy kályhát, és nagyon, de nagyon jól éreztük magunkat.

Egy alkalommal aztán fogtuk a sünit, aki akkor már termetes fiúvá cseperedett és leutaztattuk a kertünkbe, ott pedig fájó szívvel elengedtük.

Bár evvel előreszaladok, de még jó négy évig találkoztunk vele a lombok alatt, vagy éppen a pajtában.

Ahogy telt az idő, egyre jobban érdekelt bennünket az állattartás, és a kert. Minden adandó alkalommal ott termettünk a házunkban, és azon kezdtek járni a gondolataink, hogyan kellene változtatni.

Alaposan átgondoltuk.

Egy huszárvágással!- állapítottuk meg. 

Zsolt szervezett, gondolkodott és amit tudtam én is kiadtam a kezemből. Néhány hét alatt sikerült kiszervezni magunk alól a feladatainkat. Majd a véget nem érőnek tűnő csomagolás és hurcolkodás következett. Gyorsan berendezkedtünk a meglévő holminkkal a házban, csakhogy az feleakkora volt, mint a lakásunk, egymás hegyén-hátán álltak a bútorok, sorban a szekrények és csak oldalazva lehetett belépni a bejárati ajtón.

Előttünk volt még a nyár, hemzsegtek a virágok a fákon, kit érdekelt, hogy nem lehet bemenni.

Majd kialakul, gondoltuk, és így is lett.