Önfeledten
A fák termőre fordultak, és a nyár utolsó sugaraival melengette a tájat. Augusztus vége volt.
Boldogan szedtük a gyümölcsöt, pakoltuk télire a vermet, állványon, ládákban pihentek már a szedett almák, és a téli körte, a szomszédoktól kapott gyökérzöldségek, és közben folyamatosan gyarapodtak az állatok, mindenféle jószágot kezdtünk tartani.
Rengeteget olvastunk a falura költözésről, és az ottani kezdetekről, hiszen városi emberek lévén csak kósza fogalmaink voltak a téli előkészületekről.
Rendeltünk is tüzelőt, alapos meggondolás után egy erdei köbmétert, felvágva.
Amikor meghozta a teherautó a sofőr óvatosan meg is kérdezte, jól meggondoltuk-e a mennyiséget, de Zsolttal nagy egyetértésben kijelentettük a sofőrnek, „ jól meggondoltuk”.
A kertben összeszedtünk rengeteg rőzsét is, mert azt olvastuk, hogy akinek erdőkertje van annak megvan a téli tüzelője.
Aztán jött a tél.
Az első szelek már megmutatták, mennyire rosszul zárnak az ablakok, és az üvegezett bejárati ajtó sem tűnt túl jónak, de úgy gondoltuk, ha eddig jó volt az ittenieknek, akkor biztos nekünk is megfelel majd.
A sparhelt is elég nagy-gondoltuk, nem lesz itt semmi gond.
Sokáig nem is fűtöttünk igazán, csak jól betakaróztunk.
De egy reggel aztán nagyon hidegre ébredtünk. Zsolt megnézte a hálószobai hőmérőt és 13 fokot mutatott.
Hűha-gondoltuk-ennek a fele sem tréfa, még a fejünk is fázott a párnánkon.
Jól felöltözködtünk és elkezdtük behordani a konyhába a rőzsét, én telepakoltam a sparhelt aknáját, gondosan teletömtem a sok kis ággal aztán Zsolt meggyújtotta.
Azonnal lángra kapott a rengeteg vessző, csak úgy izzottak pirosan.
Mi pedig türelmetlenül vártuk a meleget. Az ágacskák pirosodtak aztán ellobbantak, azonnal hamu lett belőlük ami aztán lehullott a rácson, a tűz elhamvadt, de a samott-téglák még fel sem langyosodtak.
Az erdőkert rőzséjének nagy része pedig elégett. Hol van itt a téli tüzelő?
A sofőrnek igaza volt?
Be kellett látnunk, hogy a leírások nem sokat érnek, a fűtéshez rendes hasított fa kell, az első komolyan fűtött nap után észrevehetően megcsappant a farakás a kertben.
Folyamatosan arra számítottunk, hogy Zsolt válópere hamarosan lezárul, és reménykedve terveztük a közös jövőnket.
Azonban a sors még sok mindent tartogatott nekünk.
Hogy kicsit viccelődjem a fejezet címével, kedves Noémi: lám, az önfeledtség nem pótolja a hiányzó tüzelőt. De ezen még könnyen segíthettetek, ám a folytatás kevés jót ígér...
VálaszTörlés