Elveszetten

"Ne örülj én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek." (Mikeás k.7.r.) 

Kiégett fa lettem,
már részegít a füst.
Gyökér ujjakkal
földbe kapaszkodok.
A talpra álláshoz
hit nélkül
 egy élet kevés,
hittel...
egy pillanat is sok.

Nincsenek már tiszta,
csillagfényű arcok.
A szó íze is megromlott
a szánkban.
Hamis próféták
mosolyt vetnek ránk gazul,
felmagasztalnak,
majd rútul megaláznak.

Régen simogattak,
öleltek, óvtak,
ma gonoszságra várnak
készen a kezek.
Bűnt bűnre váltanak fel
az aranylázban,
míg ártatlanok felett
ők ítélkeznek.

Aki jobb közöttük,
az is csak egy tüske,
az igazság szél-verte
tövisbokor.
Önmagára hull
a felvert por vissza.
Hogy tisztulna meg,
ha csak a bűnén borong.

Nem hisz a barátnak
az se, aki barát.
Nincs tiszta gondolat,
nincs ártatlan szó,
míg bolondnak tartja
a fiú az atyját,
s anyja ellen támad
a leányzó.

Akit karodba zársz, az is
ellenség lesz.
Házad népe itt
"Feszítsd meg!"-et kiált
s rád törnek a romlás
sötétbe hullt árnyai,
mégis ..hinned kell,
hogy megtisztul a világ.


Seres László