Oly rég kereslek,
régóta várlak,
magam mögé gyűrtem az időt,
hogy találkozzam veled
a lét semmibe nyíló kapuja előtt.
Mióta a közeledben élek,
elveszítettem magam,
énem sápadt jelképe vagyok csak,
valaki, aki menekül.
Valaki, aki voltaképpen nincs is,
de próbálja folytatni a semmit.
Nem számít, hogy más is érzett már hasonlót,
nem vigasztal, ha sajnálsz,
nem érzem.
Nemsokára messze megyek innen,
fekszem majd görcsös gyökerek között,
üres szememből hangyák menekülnek,
nyirkos hajamban béka ül,
átfolyik rajtam az idő
észrevétlenül.
Tóth Sarolta
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése