Kapolyi György: A kis hableány esete a királyfival



Hát bizony, ami megesett, az megesett. Azon már nincs, hogy változtatni.
Hogy van e tanulsága a mesének, vagy nem is volt neki soha, a fene sem tudja.
De nem is érdekes, mert a szívbemarkoló történet az, ami érdekes, ennek a mesének meghatónak, és megrendítőnek kell, legyen.
Ha mégis van tanulsága az, az, hogy ha egy nőnek ekkora farka van lábak helyett, ekkora farkúszókkal, amihez képest szegény királyfi egy potenciális kis nudli, abból nem sülhet ki semmi érdemleges.
Mert a lelkek harmóniája nagyon fontos, de nem kizárható a test, miután van.
Hiába akar valaki új lábaival járkálni, amikor farokhoz szokott, abból sosem lesz érdemi menés.
Na meg nem hagyhatjuk figyelmen kívül a sellő vízigényét, mert akkor sem szárazföldi lény, mint a szeretett királyfi, aki ha szolidaritásból egész napját egy medencében tölti, meg fog gebedni, és szétázik a teste. Ráncos lesz, és pállott. Egy ilyen szerető meg felettébb gusztustalan. Életfunkcióinak elvégzéséről nem is beszélek.
Ez egy képtelen történet, csak szereplőit hozza lehetetlen helyzetbe, ha még sikerülne is valami a nászukból, lenne annyi pete, hogy csak úgy hemzsegnének a királyfik.
Ebbe belegondolni is őrület.
Lehet, egy nagy genetikai káosz is teremtődne, kinek csak farka, kinek csak lábai, vagy netán mindkettő nőne.
A farkasokat egész konvoj hordaná le naponta a tengerhez, ahol az ott várakozó sellő nagyszülők tanítanák őket úszni, a lábasok, meg addig a parton homokoznának.
Szép családi idill, még rémálomnak is durva.
Aztán felnőne a gyereksereg, harc, viszály, és öldöklés a trónért, a birodalom meg kicsi ahhoz, hogy több száz grófságot, és hercegséget osszanak ki a többieknek.
Később a gyereksereg is házasodni kezd, ki emberhez, ki sellőhöz megy, attól függően, hogy van e farka vagy nincs, aztán ők is szaporodni és petézni kezdenek, hónapok múltán el sem férnek a birodalom területén. Úgy össze lesznek szorulva, mint heringek a konzervdobozban, sípszóra vesznek levegőt, hogy egyszerre menjen.
Az egész kedvesnek indult történet, egy hidegleléssel ér fel már a közepén, a végére gondolni sem merek.
A királyfi reumát szed össze a sok vízben léttől, elhatalmasodó víziszonya támasztotta haragja, sellő felesége ellen fordul.
Őrült naggyá válik a kravátli, mindenki a másikat hibáztatja, a lábas utódok sügérekként emlegetik farkas testvéreiket, azok meg lábasjószágnak hívják a lábakon botorkálókat.
Hát így végződött a szép történet, mert beleszólt a  valóság, ami minden mesét tönkretesz.
De ami biztos az, az, hogy ne vegyen feleségül az ember sellőt.
Bár belátom, nagyon izgalmas lehet, de jobb, a csendes békesség.


Kép: Kapolyi György alkotása


7 megjegyzés :

  1. Volt egy szilveszteri víziód, Gyuri, becsülettel végigvitted, amíg csak a valóság közbe nem szólt! Királyfiak ebből megérthetik: sellő csak távolról tetszhet, legfeljebb nézve jó! :)

    VálaszTörlés
  2. Így igaz Gábor.
    Én is ebből mindjárt meg is értettem.
    gyuri

    VálaszTörlés
  3. Gábor megjegyzését tovább variálva. "mindent a szemnek, semmit a..."
    Ez a sellő dolog már gyerekkoromban is gyanús volt, de így végig gondolva egy rémálom!
    Üdv: Szabolcs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen Tati.
      Ha elképzelem, hogy egy nyálkás, pikkelyes, hideg testet ölelek és netán meg is "Puszilgatom", hát nem keltődnének lelkemben rőzsedalok.
      Még halat sem ennék többet...
      gyuri

      Törlés
  4. Kedves Gyuri,

    Hát ha belegondolok ebbe a mesébe, akkor egy őrület, Andersennek is végig kellett volna gondolnia az egészet, mielőtt megírja :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Noémi.
      Andersen, vagy nem gondolta végig, vagy igen, de akkor meglehetősen rendhagyó szemléletű ember volt.
      De könnyen beszélt, mert biztos volt benne, hogy neki nem lesz dolga sellővel.
      Kibicnek semmise drága...
      Köszönöm látogatásodat.
      gyuri

      Törlés
  5. Végső tanulság: suszter a kaptafánál... Nem lenne ennyi bonyodalom, ha a királyfi lábas lányt, sellő pedig halat választott volna. Tetszett :)

    VálaszTörlés