Van egy gyakran visszatérő álmom:
lezuhanok egy magas szikláról.
Látom a testemet összetörve,
furcsa pózban fekszik egy gödörben.
Tágra nyílt szemmel bámul az égre,
lelkem madárként röpül föléje.
Anyagtalanul, mint a gondolat,
nem érez fájdalmat és szabad.
Boldog melegség árad a fényből,
elbomlik a test a föld tüzétől.
Hiszem, hogy a lelkem halhatatlan,
vándorolni fog, nemcsak álmomban.
Új testben egykor visszatérek,
mint az örök körforgás részese,
álmom, bár a halál üzenete,
de egy távoli új élet ígérete.
Része lenni az örök körforgásnak, ez már magában egy csudálatos dolog, ha jól belegondolunk, s ha ettől nem riaszt vissza egyszerinek hitt létünk vége. Ámde te nem így állsz hozzá, Sarolta, így az örök visszatérésről sugalmazott soraid számodra nyilvánvaló ígéretet rejtenek...
VálaszTörlésJobban ismersz engem,mint én saját magamat. Szeretnék hinni a lélekvándorlásban, de mikor a halál közelében érzem magam, elbizonytalanodom és félek, hogy az életem egyszeri és ismételhetetlen.
Törlés