Isten alászállt az egekből, s egyenesen az életben
kötött ki, a létezésben. Persze, ezt nem tudhatta, mert azt gondolta, az
angyalok kara meg az absztinensek, jóságosak, patyolatlelkűek hada az a
létezés. Meg azt is hitte, hiszen mindenható vala, hogy az emberi lélek csupa
jóság, s a földön nem létezik a gonoszság, s az unalom sem, csak a pokolban.
Persze, régen járt már ott is, mert Luciferrel állandó szópárbajt vívtak az
ilyen találkozások alkalmával, így aztán kerülte ama kénköves helyet, ahol
pedig nagyon jó kénes vízben folytatták a poklok atyjával a disputáikat, ami
igencsak jót tett megfáradt ízületeiknek, na, meg, ne feledjük, a porcaikba is
beépültek, s megtarthatták ruganyos járásukat, daliás termetüket mindketten.
Bomlottak is utánuk a nők, de csakis a földön, mert ki látott már a görögökön
kívül olyan kavalkádot, amilyeneket az istenek szerelmei képesek okozni.
Szóval, ott tartottam, hogy Isten alászállt, s, akár
egy modern performance-ot, úgy nézte az emberek világát. Furcsa párbeszédeket
hallott, amelyeket nem tudott aztán hova tenni, s számítógép nélkül kielemezni
sem, szüksége lett volna valamilyen fordító programra, de még a Google által
kifejlesztett setesutát sem ismerte egyáltalán.
Isten az életet úgy nézte, akár egy körfolyosót az
emberek. Látott ő mindent, s mindenkit, de most azt az egyet kereste, akit
magával vihetne egyenesen ő maga az égi világba. Olyan emberre lett volna
szüksége, aki megtervezi a leendő Mennyországot, mert a mostani kissé lepukkant
volt már. Hiába, no, az elmúlt évtizedek lelakták kissé; meglátszott azon is a
politikai szelek változása: soha ennyi infarktus, agyvérzés, tumor nem
keringett még a világűrben, mielőtt a lélek megtisztult volna.
Isten először egy házaspárhoz nézett be. Semmi
különös dolgot nem tapasztalt, hacsak azt nem, hogy az öregember tudja, hogy,
ha láthatatlanul is, de ott van. És szinte sóvárogva nézte azt a helyett, ahol
állt, hogy úgy könyörögjön azért, hogy Isten mentse már meg. Egyszerű,
munkásember volt és szegény, de még mennyire! Jól mondja a mondás, hogy, akit
ostoba asszonnyal vágott földhöz a sors, az jobb, ha a sárga földbe
kapaszkodik. Persze, ezt felülről is meg lehet tenni, csak iszákosan. Jó sokat
kell vedelni, aztán mindegy. Csak akad egy talicska, ami hazatolja, ha van a
két szarvánál is valaki, ha már rátették. Na, szóval... A nő egyfolytában csak
beszélt és beszélt, hangos, sípoló hangon... Isten hamar megunta, hogy mije
fáj, mert annak aztán egyetlen ép porcikája sem volt, hogy mivel műtötték, mert
orvosi beavatkozások garmadájának nyoma látszott ugyan a testén, de evés közben
csak krákogott, csuklott, nagyokat böffentett, aztán magában konstatálta, hogy
már azt sem tudja, hogyan egyen. Majd Isten legnagyobb megdöbbenésére teljesen
mezítelenre vetkőzött, szemérmetlenül széttárta lábait, s hintőporral hintette
a központi részt, aztán újra krákogott, s folytatta az evést, ivást, mintha mi
sem történt volna... Később elővett egy füzetet, ez éppen a
kétezer-hétszáznyolcvanadik ilyen volt, s felírta bele a vacsora pontos
időpontját. Később megmérte a vércukrát és a vérnyomását is, s azokat is
rögzítette. Mind e közben ordináré módon beszélt, s utasította párját arra,
hogy, ha meghagyna egyetlen falatot is a vacsorájából, azt adja oda neki, mert
ő majd elfogyasztja. Ez az ige volt a hívószó. Szép asszony volt ez a roncs
valaha, gyönyörűségesen beszélt, de szétitta az eszét is.
- Uram! - tekintett egy sarokba a férj- Kérlek,
vigyél magaddal! Majd lesz valahogy, de én bizony itt egyetlen napot sem bírok
már ki! Nézd a kanapét! Ezek a legjobb ruháim! Mind a munkából maradt.
Tengizben ács voltam, s azóta sem vettünk nekem semmi újat sem, de az a hárpia
- fogadok veled, ha akarod, egy kisüstibe! - most éppen azt jegyzeteli egy
füzetbe, hogy beadta magának az inzulint, meg azt, hogy mennyi volt a cukra, de
sehova elmenni együtt már nem tudunk, mert ő bizony közli, hogy a harmadik
lépésnél összecsinálja magát, s bizony, be is tartja az ígéretét. Tudod, már
ezt sem bánom, nem is szégyellem, csak éppen hallgatni nem tudom többé.
Isten csak bólintott egyet, de egyetlen jelét sem
adta annak, hogy megszánta volna eme szerencsétlent, másra volt szüksége, mást
keresett.
Ekkor bukkant az órásra. Valaha daliás férfi
lehetett kevés gonddal. Meglátszott a keze kifinomultságán, arcának
fegyelmezettségén. Szép családja volt: egy fiú, egy lány, s három unoka, meg
egy csodálatos feleség, aki mindenre rábólintott, hogy:
- Minden éppen úgy jó, ahogyan te akarod.
Így volt ez akkor is, amikor a falu legkapósabb
menyecskéjével, Juliskával csalta éppen öt kerek esztendőn át, meg akkor is,
amikor a kárpótlások után az összes, mások ősei jogán szerzett földet
felvásárolták, hogy aztán bérbe adhassák azoknak a szerencsétleneknek, akik nem
tudták volna pénz nélkül művelni az egykori jussukat. Maguknak szép házat
építettek aztán ebből a pénzből, aztán még egyet, s még egyet, s meg sem álltak
egészen addig, amíg egy egész utca a tulajdonukban nem volt már. Innentől
kezdve aztán Nusika is kozmetikushoz, pedikűröshöz, manikűröshöz, fodrászhoz
járt hetente akár többször is, s ment a rongyrázás is, a glanc. Gyuri fiúkról
megállapították, hogy nem érdemes több pénzt fektetni a taníttatásába, haza is
hozták Nyíregyházáról, a középiskolából, s vettek neki egy kocsmát. Egy
tizenötezer fős településen jó dolga van a kocsmárosnak, ha az nem Gyuri, hanem
a testvére, Annuska, mert Gyurinak az iszákosokkal meggyűlt a baja, egyszerűen
utálta őket.
Isten végignézett az óráson, s magában konstatálta,
hogy ez sem az ő embere: nem csinált semmi olyat, amiért a Mennyekben szükség
lenne rá. Különben is ott semmi szükség sincsen az időre, mert az relatív és
van olyan hely, mint éppen a Mennyek Országa, ahol egyszerűen megszűnik.
És Isten elkeseredett. Hogy lesz neki most olyan
otthona, amilyet megálmodott magának?
Ekkor látta meg a lányt. Egy fűzfa alatt üldögélt, a
zsebéből pogácsaillat áradt, s egy frízbit dobált egy Flop nevű kutyának.
Csodával határos módon a lány köszönt neki:
- Szia! Mit keresel te itt, Nagymaroson?
Isten a döbbenettől meg sem tudott nyikkanni, csak
még nagyobb levegőt vett, mint, amilyet szokott.
- Azt hiszem, téged - felelte végül.
- De hát, miért? - kérdezte a lány. Nem látod,
mennyi dolgom van még? Nem régen jöttem haza Kanadából, dolgozom ezerrel,
imádom a párom, gyerekeket szeretnénk, igazi barátaim vannak húsból és vérből,
no, meg lélekből, s én vagyok édesanyám egyetlen kincse is. Éppen te nem tudod,
hogy már mindenkit elvettél tőle? Észnél vagy te egyáltalán?
- Istennek inába szállt a bátorsága, s csak ezután
felelte:
- Tudom. Azt is előre látom, hogy soha nem bocsátja
meg nekem senki sem, ha téged elviszlek, de ez lesz a te igazi Wagramod! Ettől
leszel különlegesebb, mint bárki más... És dolgoztál már annyit, mint más
nyolcvan évesen. A fejedre én teszem a koronát, éppen úgy, mint a Sasfiók című
színházi darabban Napóleonéra került.
- Akkor ennyi volt? - kérdezte a lány. Ugye, tudod,
hogy elveszed a Krisszel közös gyermekünket is?
Isten nem szólt egy árva szót sem, csak bólintott.
- Szóval, te legalább tudod? Milyen undorító tudsz
te lenni!
Isten meg sem hökkent, csak mosolygott. Pontosan
tudta, hogy holnaptól a Mennyekben új időszámítás kezdődik, mert egy Angyal
száll oda, aki megtervezi a jövő Mennyek Országát, s más nem is érdekelte,
hiszen éppen ezért volt Isten.
M. Fehérvári Judit
Debrecen, 2017. január 15.
http://tinyurl.hu/viUS/
VálaszTörlésSemmi nem a régi, kedves Ditta... Az isteni birodalom is megérett a rekonstrukcióra... És ura miért is törődne a földi történésekkel, halandók röpke boldogságával? Ámde igaz: angyali teremtések itt is, ott is otthont varázsolnak...
VálaszTörlésMindig oda lyukadnak ki sokan, hogy ha Isten jóságos, akkor hogy tehet kegyetlenségeket? Ez már a felvilágosodott ember istenhite: Istennek elkeresztelt és elképzelt személyiségnek delegálja a döntések, az elfogadások és a felelősség jogát, miközben istenfogalma erősen hiányos, ugyanakkor bugyután izolált és a legkevésbé sem fér bele más.
VálaszTörlésKedves Árpád!
TörlésHa valakinek, nekem aztán az Istenképem csöppet sem hiányos.
Az irodalmi szöveg azonban átesztétizál, már József Attila is élt ezzel a lehetőséggel, mikor az ő Istene egészen más képet mutatott a Nem emel föl... és az Istenem című költeményeiben.
Mások, mint Balassi és Ady, csak akkor foglalkoztak Istennel, ha nagyon nagy bánat érte őket, míg ismét mások, pl. Stefan Zweig A Ráchel perbe száll Istennel című munkájában Istent ugyanígy vádolja, akárcsak én.
Ismétlem, ez irodalmi szöveg.
:(
VálaszTörlés;-(
VálaszTörlés