Hízik az éj

Pontos vagyok és egyszerű,
mint ördöglakat vagy a fű.
Volt-dolgaimból itt maradt
egy félig-végzett pillanat,

nem hagy nyugodni, egyre űz,
pedig már nem tudom mi volt.
Hízik az éj, zakója szűk,
lepattant gomb, röpül a Hold

és fáj belül mi nem lehet,
mert nem tudom mi nem lehet,
itt van mióta elmaradt,
egymást űzi két fél darab.

Igen és Nem már egyre megy
(kávéfoltok a fellegek)
Sötét van félek, nem lehet,
Anya, kiált a  kisgyerek.

Hízik az éj, zakója szűk,
lepattant gomb, röpül a Hold.
Szavak vagyok és egyszerű,
mint ördöglakat és a fű,

mezőt terítek, verseket,

ha erre jársz veled megyek.

Tornyomban ül egy kisgyerek

percenként kongat hetvenet,

bámulja azt ki én vagyok,

kit elhagynak a nappalok.

Anya, kiált a kisgyerek,

de visszamászni nem lehet.

Rémülten kongat. Hetvenek

dúcolják alá létemet.

Mező vagyok, ha erre jársz,

toronyiránt még rám találsz.