Sznobok egyenes adásban

Hetvenötezer dollár. Ennyi pénz gyűlt össze azon a jótékonysági esten, amelyet vállalkozók egy gyermekotthon lakóinak megsegítésére szántak. Szép és nemes cselekedet az elesetteken segíteni, mondhatnánk, csak valami igencsak nem stimmelt ezzel az aukcióval. Nem tévedés, aukció. Hiszen itt nem ismert előadóművészek léptek fel, nem ismert képzőművészek munkái kerültek kalapács alá. Számomra ismeretlen emberek tárgyai – egy flitterekkel kirakott póló, egy seszínű sál, egy üres tirke-tarka papírdoboz, cigarettatálca stb. – első látásra csupa bóvli és giccs, s ki-ki a megfelelő összeggel licitált annak megszerzésére. Először még irigyeltem a sok vastag pénztárcájú üzletembert, – akadt, aki száz dollárt lazán kifizetett egy üres színes papírdobozért.  A végén azonban már undort éreztem a sok zöld hasú láttán. Rájöttem: szegényen és szerényen sokkal boldogabba tudok lenni. Mégsem ezért ragadtam tollat, hanem valami más keltette fel a figyelmemet.

   A rendezvényen, a média képviselőit kivéve, zömmel az üzleti világban tevékenykedő egyének vettek részt. Az üzletemberek többsége harminc-negyven év körüli volt. Valamennyien a bizniszből élnek. Az egyiknek fodrászüzletei másiknak ABC-ék láncai, a harmadiknak lombardjai vannak, vagyis zacikat üzemeltet, és így tovább. Nem is meglepő ezek után, hogy az asztaltársaságokban szinte csak a pénzről, az üzletről és elvétve persze a családról esett szó. Szinte kivétel nélkül márkás autókkal érkeztek, elegánsan. Karóráikból ítélve – egy férfinál ez a státusszimbólum – a pénztárcájuk is jó vastagon lehetett kitömve. A teremben ülő hölgyek frizurája, ékszerei és ruhakölteményei is megérnének egy misét, hiszen némelyiken annyi volt a brill, mint amennyi pénz az egész kezdeményezésből befolyt. Mivel a helyi tévé is érintett volt a dologban, – mint ötletgazda, egyenes adásban közvetítette a jótékonysági estet –, így mindenki igyekezett nagyon kimért lenni és lehetőleg minél többet szerepelni a kamerák előtt. Sznob szaga volt az egésznek, és ez a továbbiakban még inkább kitűnt.

Kisfilm-bejátszás a gyermekotthonról. A hegyek közé épült, festői környezetben, elterülő internátusban olyan gyerekek élnek, akik amellett, hogy testi és szellemi fogyatékosak, a szüleik is lemondtak róluk. Rozsdás, csikorgó hinták, beázott szobák, csöpögő csapok. A kis lakók nagy része ágyban. Jómagam olyan tíz éve jártam ebben a gyermekotthonban. Döbbenten figyelem a mozgó képeket, mintha megállt volna az idő. Alig változott valami. Akkor magyarországi segélyszervezet Franciaországból hozott új automata mosógépeket és arról tudósítottam. Az ott látott döbbenetes képek napokig kavarogtak bennem. A szomorú szemű, elesett gyerekeket látva, most is elfátyolosodik a tekintetem. És hasonlót vélek felfedezni az egyik gyermekvédelmi szervezet vezetőjének arcán is, aki hivatalból van jelen a rendezvényen. Holott, munkájából adódóan valószínűleg naponta szembesül hasonló sorsokkal. Csak a kemény üzleti világ képviselői ülnek kimérten. Némelyek sutyorognak, mások faarccal figyelik a kivetített vásznat, csak szánalmat, együttérzést nem tudok felfedezni egyetlen pénzes ember tekintetében sem. Kit érdekelnek itt az elhagyott gyerekek? Jó buli az egész. Egy játék, inkább ez volt érezhető. Még nem találkoztam ekkora exhibicionizmussal. Az egymás túllicitálása letromfolása dominált leginkább, a „kinek van több pénze fiúk, nekem vagy neked?”. Mert kinek kell egy giccses Mikulás, ha otthon már van a kertben tizenkilenc kerti törpe...?

Az ötlet, segíteni egy gyermekotthonnak, persze dicsérendő, és valóban jó, ha az ad, akinek valóban sok van. Csak a sznobizmust, a gőgöt kellett volna valahogy mellőzni az aukció folyamán. Mert úgy tűnt, ezek az újgazdag fiatal üzletemberek nem is egy jótékonysági esten vettek részt. Szerintem inkább kirakatban érezték magukat, ahol megmutathatták végre gazdagságukat. Egyenes adásban!