Nem történt semmi

       

        

  Nem történt körülöttem semmi. A TV képernyőjén valamilyen műsort közvetítenek, de csak a hangokat észlelem, és ezt azért teszem, ne a csend zakatoljon a fülemben, közben olvasom az interneten a verseket, elbeszéléseket, de az agyamig egyik sem jut el. Nincs a szobában hideg, csak ridegek a falakon a képek, taszítanak a könyvespolcon álló könyvek.

  Nem történt semmi, csak kitört a polgárháború. Az öcsém a fronton, a fiamért rettegek, hiszen őt is vihetik minden pillanatban.

 Közben kiürült az éléskamra.

 A gyerekeimre ráparancsoltam, csak a gatyát és bugyit cserélhetik naponta, a többit akkor, ha nagyon szükséges. Beléptem a fürdőszobába, a szennyes majdnem a plafonig ért. Fülön fogtam őkelméket.  Azt vágták a fejemhez: te tanítottál minket arra, hogy naponta váltsunk alsóneműt, azon kívül izzadt, piszkos ruhát meg ne láss rajtunk.

Tudok én háziszappannal is mosni!

Nem történt semmi, csak külföld segítségével szétrobbantották a hazámat, ahol biztonságban felnőttem, dolgoztam. A testvérháború gyűlöletet, rasszizmust szült, betöltötte a világmindenséget évekig előre, de még ma sem nyugodtak le a kedélyek.

  Nem történt semmi, csak az áramszünet órákig tartott, és azt csiripelték a verebek, Horvátországba szállítják az áramot, nem baj, hogy harcban állt a két ország. Valaki/k nagyon jól jártak, ha igaz. Azért történt valami: jöttek a romantikus gyertyafényes esték. Télvíz idején ismét egymásra találtak a szomszédok, én is. Este kártyáztunk ott, ahol fával, szénnel tüzeltek, nem olyan volt a szoba hőmérséklete, mint ahol a villanykályha ontotta volna a meleget.

Gyerekkorom estéi jutottak eszembe, akkor is pattogatott vagy főtt kukoricát ettünk. Most királyi vacsora volt.

 Szegény villanykályha, annyit ért, mint halottnak a csók.

  Nem történt semmi, csak milliárdosok lettünk.

  Amikor volt áram, rettegve ültünk a TV előtt. Figyeltük, hol folynak a harcok.

  Nem történt semmi! Befejeződött a háború. Korgó gyomorral, összetört hittel, de mi, akiknek a szerettei haza jöttek, boldogok voltunk, addig mások házában a gyász honolt.

  Nem történt semmi, csak utcára kerültek a férfiak, nők. Se munka, se kenyér, a kalászok lehajtott fejéből sírtak a búzaszemek. Nőtt a betegek száma, nincs pénz, nagy valami, nincs orvosság, az élet úgy sem ér semmit sem.

  Nem történt semmi, csak romokban hevernek álmaink.  Nyugdíjasok tartják el a családot. Ennek következtében elkezdődött a tömeges kivándorlás munkalehetőséget keresve. „Ahol a kenyerem, ott a hazám-, szól a mondás.” Valahogy nem hiszem. Szerencsések az informatikusok, és azok, akik ismerik az angol vagy a német nyelvet, de azok is mennek, akik egyiket sem beszélik.

  Nem történik körülöttem semmi, csak a lányom megy Angliába dolgozni, mert a szükség törvényt bont. Nem maradhat sem az unokámmal, sem velem. A fiam dolgozik látástól vakulásig, a menyem is kapott munkát. Lám, történik azért valami.

  Körülöttem nem történik semmi, azon kívül, hogy törvényileg engedélyezett a lopás. Ezt még a pisze sem hinné el külföldön, pedig így igaz. Mindennek a teteje, ha a betörő a házban van, nem szabad védekezni ellene, mert börtönbe kerül a házigazda, de a betörőknek szabad halálra verni az időseket, és ez biztos helyénvaló, természetes, csak én nem értem, azért bizony félek, mert egyedül vagyok, tetejébe még idős is, pénzem meg nincsen, biztosított a jobbik esetben a félholtra verés, vagy éppenséggel halva találnak. A betörők, meg üres kézzel távoznak, mert ja, aranyam sincsen.

  Nem történik semmi, és azért, mert úgy vélem olyan egyhangú az élet, pedig bennem mocorog a történni vágyás. Nem sok a kívánságom. Jó lenne, ha dolgozhatnának az emberek, volna értékrend, felütné fejét a kölcsönös megbecsülés, mosolygós arcokat látnék komorak helyett, viccet mesélnének az emberek. Azért az volna a legfontosabb, ha elfoszlana az egész országot beborító, undorító stressz-felhő.

  Ezek után talán történhetne valami jó is ebben a rohadt életben.