Perlekedés önmagammal

Hallgatok,
hogy megértsd a szavamat.
Nem suttogok,
nem is kiáltok.
Egyetlen kiút ami maradt,
ércharang zúgásaként
lehullni eléd térdre,
mikor villám sújt s zeng az ég,
csak szólj,
s megváltom érted a világot,
ha az kell,
hogy hozzád visszatérjek

Őrjöngök
lázadva, harag nélkül,
bénít a csend, a méltánytalanság.
Szívem nem nyugodt,
lelkem se békül,
mintha bűneimet mentegetném,
hogy méltó legyek
a kínhalálra.
Makacskodásod múló balgaság,
letört ágra visszatűzött levél.

Vezeklek,
lelkemre nem hat gyógyszer.
Oldozz fel, hogyha
gyónni szeretnék.
Áfium lesz a kimondott szó,
s higgy a rám rótt penitenciákban.
Jusson menny s pokol osztályrészül,
ha érted mindent elveszítenék, 

tudom, neked késő.
Nekem meg hiába...