AGYVÉRZÉS

Valami csak történhetett ezzel a nyavalyás távirányítóval, hogy hiába erőlködöm, nem érem el! Tudom, hogy itt van a szőnyegen, az ujjaim szinte súrolják, s az istennek nem tudom felemelni! Elejtettem volna? De hiszen nem is volt a kezemben! Különben pedig nem is tévézni, hanem telefonálni akartam.

 Képtelen helyzet! Itt lógok a fotel karfáján, a karom már olyan hatalmas lehet, mint egy elefánt lába, miközben nem érzem. Hiába erőlködöm, nem tudok felegyenesedni. Ráadásul mintha elhagytam volna valahol a lábam is! A WC-re is rég ki kéne mennem. Ó, már nem is kell! Magától megoldódott! Csak jönne már végre Erna! Ő mindent elintéz pillanatok alatt.

 Pont most tudott elmenni bevásárolni. Alig, hogy befejeztük a reggelit, már sietett a piacra. Csak éppen odakészítette az íróasztalra a forró teát, mellé a kekszet az almával, és már ott is hagyott. Szörnyű nő! Örökké csavarog.

Vele együtt bejöttem én is a konyhából, hogy elintézzem a... mit is? Arra már nem emlékszem, mert mire a fotelig értem, elfelejtettem, amit akartam. Olyan furcsán viselkedett a fejem. Előre lódult, szinte húzott lefelé, a lábam nehéz lett, az agyam pedig cserbenhagyott. Kellemetlen. Meg is fogtam gyorsan a mobilt, hogy szóljak Ernának, mert éreztem, hogy le kellene ülnöm, de már bele is zuhantam a fotelba. Akkor eshetett mellém ez a szerencsétlen távirányító.

Szólok Ernának, hogy jöjjön haza gyorsan. De nem tudok beszélni! A nyelvem nem engedelmeskedik. Nem forog a számban, az ajkam pedig csak lefittyed, nem mozgatható. 

Még szerencse, hogy egy-egy pillanatra elszunnyadok. Az is lehet, hogy többre. Nem vagyok nyugtalan, tudom, hogy mindjárt itt lesz az asszony, csak most egy kicsit elmarad. Végre jön! HALLOM a kulcs zörgését. Máskor meg alig jut el hozzám a kiabálás is. Mondanám neki, hogy leesett ez a távirányító, azért nem értesítettem, de nem hallom a hangomat. Lehet, hogy nincs is  már hangom?

Erna itt áll fölöttem, és olyan rémülten néz, mintha valami nagy baj lenne. Nincs semmi baj, meg fogjuk találni a hangomat, nem kell aggódni! Mindenből akkora faxnit csinál! Csak vegye fel végre ezt az izét, mert én nem érem el, és hozzon végre egyenesbe! Akkor rögtön kimegyek pisilni. Jaj, itt szerencsétlenkedik, ahelyett, hogy felemelne! Nem vagyok én olyan nehéz, miért kellett ide hívni még a szomszédot is! Mi köze ennek a mi magánéletünkhöz? Utálom, ha idegen tartózkodik a lakásban. Erna meg rohangál a telefonhoz, meg a szekrényekhez, és hiába KIÁLTANÉK neki, hogy velem törődjön, és induljunk már a WC-re.

Már meg idehívta ezeket is, akik fel akarnak tenni a hordágyra! Mit képzelnek egyáltalán? Nem megyek velük sehova! Dehogy megyek! Csupán a WC-re mennék, de oda gyorsan ám! Rám se figyelnek! Mintha nem én dönteném el, mit akarok, és mit nem!

Ez az Erna soha nem azt teszi, amit én kérek tőle! Mi a nyavalyának hívta ide ezt a sok ijesztő idegent? Felőlem ne intézkedjen senki! Most meg körbe-körbe autóznak velem a városon, miközben én semmit nem értek az egészből. Forog velem a mentőautó körbe, körbe. Mindjárt le fogok zuhanni! Mi értelme ezeknek a repülő buszoknak? Egyre magasabban járunk, már az emeletes épületek fölé értünk, és úgy száguldunk, hogy nem kapok levegőt.

Nem kell engem elvinni sehova, tudok én járni, csak segítsenek felállni! Most meg betesznek egy ágyba. Hát ez már igazán sok! Felhúzzák az egész helyiséget a padlásra? Azt is hiába kérem már napok óta, hogy vegyék ki a fejemből ezt a rengeteg erdőt, mert semmit nem látok miattuk! Azt sem látom, aki idejött Erna mellé. Azt, aki csak faggat.

 MONDANÁM neki, hogy Stern Jozefa, de nem érti. Ezek itt akármilyen sokan vannak, semmit nem értenek abból, amit mondok. Hiába van itt anya is, ő is csak simogat, és azt hajtogatja, hogy minden rendben lesz kisfiam, csak legyél nyugodt.

Anya drága! Hidd el, nem vagyok nyugtalan, csupán az bánt, hogy senki nem segít lemászni ebből a kurva ágyból. Én még ilyen ágyat nem láttam! Nem enged! Húz. Egyszerűen visszahúz. Indulnék, mert ismét menni kell arra a nyomorult WC-re, és senki nem segít.

Miféle hely ez? És miket erőltetnek belém, amitől egyre nagyobbra nő a nyelvem a számban? Itt fekszem ferde szájjal, így aztán kiabálhatok, se Erna nem hallja, se az öcsém. Pedig itt sürgősen intézkedni kell, mert nem tisztességes állapot, hogy körül vagyok kerítve. Ráadásul valami nehezéket is raktak rám, meg se tudok mozdulni. Gyanítom, hogy valami politikai összeesküvés áldozata lehetek, mert különben Erna ezt nem engedné meg. Őt is csak pillanatokra engedik ide hozzám. Újabban furcsa, hatalmas szélű lila kalapokat hord. Jól is áll neki, csak így nem hasonlít rá. De hát, hogyan is hasonlítana, mikor kettő van belőle? Lehet, hogy ez a másik. Igen, ez a fehér Erna.

  Mindenembe csöveket dugtak. Azt mondták, azért, hogy ne kelljen WC-re rohangálnom, meg hogy ne kérjem örökké a vizet. Nem is kérem, hogy itassanak, hiszen ez a másik Erna gyakran idejön, és egy szívószálon teát itat velem. Ennyi Erna, és egyik sem olyan, mint a másik! Ez is egy újabb, nem olyan, mint az első, meg a második. Már a neve sem....  gyanús nekem, mert soha nem tudom, nem akar-e ártani. Reggel is, amikor fenn voltam a szekrény tetején, elvette a létrát, és hiába esdekeltem, nem hozta vissza, lejönni pedig nem segített! Rettenetesen megalázó ahogyan bánik velem.

Hagyott könyörögni, holott tudnia kellett volna, hogy szédülök fenn. Amikor végre lejöhettem, már úgy felbőszültem, hogy meg is ütöttem. Ezért kötötte le mindkét karom.  Hát tehetek én arról, hogy a feleségem minden pénzünket elköltötte erre a kórházra, és az íróasztalomat a szekrény tetején tartja?

  Nem is tudom, hogy kerültem ide vissza. Itt meg kikötözték a kezemet. Pedig csak fel akartam kelni. Sajnos, jól sejtettem! Rab vagyok. Nem mozdulhatok. Körülöttem rettenetes dolgok történnek. Itt mellettem a függöny mögötti ágyon négyen is szülnek egyszerre. Itt vannak a papák is, és elhúzzák a függönyt, hogy én is lássam, mint születik a gyerekük. Meg is mondtam Ernának, itt az ideje, hogy mi is csináljunk néhányat. Vonakodott, és nevetve mondta, hogy fel is kéne nevelni. Ugyan már! Anya úgyis segít mindenben.

Rettenetes, ami velem történik. Amióta nem vagyok otthon, semmi nem úgy alakul, mint korábban! Pénzünk már semmi sem maradt, mert Erna az én megkérdezésem nélkül megvásárolta ezt a kórházat. Hogy tehetett ilyet? Sürgősen össze kell hívni a családi tanácsot. Él még bennem némi felelősségérzet. El kell dönteni, hogy mi legyen a két öreggel és a két gyerekkel! Nem elég azt mondogatni, hogy minden rendben lesz, minden megoldódik. Elvégre itt vagyok nyolcvan évesen, kell nekem az a pénz, amit megtakarítottam!

Még szerencse, hogy a nyelvem már nem olyan dagadt, kezdik megérteni, hogy mit akarok mondani. No, csak tudjak beszélni! Majd megtudják, ki vagyok én! Rögtön kihívatom a hatóságot, hogy elintézzem őket! Azt képzelik, hogy engem csak úgy egyszerűen el lehet tiltani a WC használatától? Ráadásul azt akarják bebeszélni nekem, hogy nem tudok járni! Meg, hogy nem tudom megfogni a kanalat. Hogy merészelnek rágalmazni? Igaz, hogy a kezemmel nem tudom megérinteni az orromat, de ez csak azért van, mert az utóbbi időben egy kicsit arrébb csúszott az orrom. Na, és ha kicsurog a leves! Az én levesem, mi közük hozzá! Semmi mást nem tudnak, csak hoznak-visznek egyik ágyból a másikba. Ki hallott már olyat, hogy állandóan emeletes ágyba raknak, a létrát meg elveszik!

Nem is tudom, mit képzel a feleségem! Hónapokat is várhatok, amíg benéz hozzám. Hiába üzenek, kiabálok neki egész éjjel, hogy már Kati nővér, aki egyébként Erna is, neheztel rám a zajongásért. Lassan reng a kórház, ő mégse jön ide. Mondtam is tegnap, amikor itt ült és fogta a kezem, hogy tudom, milyen lassan ér ide a repülő Párizsból, de nekem, nagyon keserves idő, amíg távol van. Annyi mindent kellene intéznünk.

Először is el kell mennünk szemüveget újíttatni, mert hiába megyek fel a második emeletre, eltévedek, amióta átalakíttatta a lakást. Kellett nekünk egy ekkora lakás! Különben jó ötlet volt, hogy a kórházat megvette, mert azóta legalább csak átsétál hozzám, ha látni akar. És hál’ Istennek gyakran akar velem lenni. Olyankor ül az ágyam szélén, és nyugtat, hogy hamarosan meggyógyulok. Igaz, hogy soha nem kísér ki a WC-re, hiába követelem. Mindig azt mondja, hogy várnunk kell, mert éppen foglalt. De a körömkenőcsömet behozta, azzal kenik be a hátamat fürdetés után.

Egyébként szeretek a Parlamentben élni. Jó itt nekem! Büszke is vagyok nagyon, hogy az én feleségem a parlament elnöke! Nem is faggatom róla, hogy mi a feladata. Mondtam neki, tudom, hogy milyen az a bizalmi állás, nem mesélhet róla, de legalább jól megfizetik. Finom leveseket hoz nekem onnan a konyháról, ahol ő a szakácsnő is egyben, és ha kérdezem, mindig megnyugtat, hogy jól megvannak az én Ancsikámmal.

Ő is nagyon jó asszony volt szegény, és ő tényleg mindenben egyet értett velem. Ha meggondolom, jobb volt, mint Erna. Engedékenyebb. Türelmesebb volt, mondhatnám, harmonikusabb személyiség, de sajnos meghalt három éve. Nehezen törődött bele szegényke, hogy hideg a lakás, de végül megértette, hogy nem fűthetünk többet, elvégre takarékoskodni kell a gázzal is. Mi lenne a jövő nemzedékkel, ha mi mindent elfogyasztanánk előre? Helyette jól felöltöztünk, mint az eszkimók.

 Ernának is mondtam, hogy öltözzön melegebben, rétegesebben, nem lehet ennyi pénzt elfűteni, de ő azt mondta: Fázni egyedül fogsz drágám, én pedig hazamegyek a jó meleg lakásomba. Kemény asszony! Így aztán fűtöttünk, én meg bosszúból beengedtem a kutyát a szobába, ha elment hazulról. Hadd élvezze ő is a meleget, ha már fűtünk. Nőm nem vett észre semmit, csak tüsszögött, fuldoklott, mert állítólag allergiás a kutyaszőrre. Spórolt volna jobban a fűtéssel!

Nagyon haragszom az öcsémre! Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy lehet valaki ilyen rossz testvér! Csak a kezét kellett volna kinyújtania, csak az ujját ideadni, és máris ki tudtam volna kelni az ágyból, de nem! Ő semmit nem segített rajtam! Jól van, nem sírok, de akkor is fáj az embernek, ha ilyen a fivére.

 Lilike? Ő csodálatos. Olyan segítőkész, olyan önzetlen, hogy szinte nincs is hozzá hasonló! Úgy ápol itt engem, forgat, etet, mint egy angyal. És okos! Meg is kértem Ernát, egyezzen bele, hogy magunkhoz vegyük. Majd taníttatjuk, egyetemre járatjuk. Mégis jó asszony ez az Erna! Magától értetődőnek tartotta a kérésemet. Ide vesszük magunkhoz kislányt! Így legalább viszi valamire!

Ez a lányka igazán mindent megérdemel. Mennyit szenvedett szegényke azzal a rettenetes agydaganattal! És még nem is volt tizenhét éves, mikor elvitte a szörnyű kór! Szerencsére anya nem élt már, apa munkaszolgálatban... Az öcsém egyedül intézett mindent körülötte. Sírok.

Ó, Erna hidd már el, hogy nem akarok folyton sírni, de képtelen vagyok abbahagyni. Mennyi baj, mennyi véráldozat lehetett volna itt! Micsoda isteni szerencse, hogy észrevettem azt az időzített bombát az ágyam végében. És pont a parlamenti ülések idején, amikor tele volt a ház! Mit szólsz, hogy sikerült időben hatástalanítanom? Szerencsére kívülem nem sérült meg senki. Én meg nem érzek fájdalmat. Csak büszkeséget.

Ez már nagy tett, ez már érdem! Érzem, hogy azóta másként néznek itt is rám!  Ezek után kérhetek bármit, hiszen hős vagyok, és szép nagy, nagy …….  

Budapest, 2006-08-18.