Kádár Sára Hajnalka: Disznóvágás



Bár réteges felhők gomolyogtak a magasban, a szél csak óvatosan mocorgott, mintha még pihenni akarna. Jócskán benne jártak a decemberben, közeledett a disznóvágás ideje. Gáspár már a napját is kijelöltette Bandi bácsival,  a  disznófogókat is megkérte, segítenének nyugton tartani a sertést,  Márika  néni, a   szakácsnő is éppen szabad volt azon a napon.  Olyan finom hurka - kolbászt, mint Márika  néni senki se tudott készíteni a faluban. Versengtek is érte, még a disznóölés idejét is elnapolták, ha neki nem volt alkalmas  a nap.
  Csak lenne már egy kis hó, sóvárgott Gáspár, hiszen a csikorgó hó s a disznópörkölés együtt az igazi.  Mintha meghallgatta volna őt a jó Isten, ökölnyi pelyhek kezdtek szállingózni az égből, lágy táncot lejtve libegtek a tejfehér légen.
 Felderült Gáspár arca, s mint a zabolázatlan kiscsikó, ugrott egyet örömében!  Amire elért Rózsi mamához a falu szélére, hogy jönne el segíteni a disznóbél megmunkálásában, már hó borította kucsmáját, bekecsét, s az úton is nyomot hagyott a friss hóban. Megvidámodott lélekkel vitték hazafelé lábai a sűrű hóesésben.
 A hó meg egyre hullt, csak hullt, pár nap múlva már térdig gázoltak benne.
   Elérkezett a nagy nap előestéje. Volt nagy sürgés –forgás! Gáspárné előszedegette az edényeket: teknőket húsnak, szalonnának, tálat a vérnek, késeket, lapítódeszkákat, aztán a fűszereket, darabos sót a szalonnára, hagymát, fokhagymát, tormát… Jaj, csak nehogy kimaradjon valami!  Megfőzte a rizst a májasba, mert akkor nem lesz annak is hely a kályhán. Gáspár a köményest vegyítette kevés vaníliával bolondítva, kóstoltatta, elég erős-e. Aztán a csűrből szalmát dobott le a perzseléshez, még egyszer megnézte az áldozatot, megvakargatta a füle tövét. Jóleső röfögéssel fogadta ezt Gazsi, a disznó. Még jó, hogy nem sejtette sorsát!
  A gyerekek papírokat teregettek a szőnyegre, aztán lassan elcsendesedett a ház, az álom lezárta szemüket.
  A csillagok még  fenn  pislogtak, de már oszlott a sötétség, amikor felkelt a család.  Nemsokára súlyos léptek alatt csikorgott a hó, érkezett Bandi bácsi, s vele a jókedv. Kékszemű,  nagy  termetű tréfás ember volt ő,  a gyermekeknek verses találós kérdéseket tett fel, majd nagyokat kacagott a megfejtésen.
Gyurikát átszalasztották a szomszédokhoz, jönnének át lefogni a disznót,  megérkezett  Márika  néni és Rózsi mama is, teltek a poharak, koccintottak a sikeres munkára.  Azzal indultak az udvarra, csak a gyerekek maradtak a házban. Onnan füleltek kifele. Visított a sertés, majd hörögve elcsendesedett. Hanyatt - homlok rohantak az udvarra a kicsik  is nézelődni, Bodri kutya is közelebb kívánkozott  toporzékolva tiltakozva lánca  ellen.
No, még egy pohárkával, biztatta Gáspár az embereket. Bandi bácsi a szalmát igazgatta a disznó mellett, rá is dobott egy keveset, majd meggyújtotta. Óvatosan rázogatta, tette-vette az  a villával, nehogy megégjen valahol, pattogott, ropogott a tűz, szállt a pernye s a füst. Késével alaposan levakarta a szőrét, újabb kis tüzet tett még ide- oda, majd hasra  fordították az állatot. Jó nagy, lehet 180 kg, becsülte fel Bandi bácsi.  Gáspárék boldogan hallgatták, meg is dicsérték a sertés jó étvágyát. Aztán az oldalait,  lábait perzselte nyugodt  megszokott mozdulatokkal Bandi bácsi, lerántotta a bocskorát, s dobta is a kutyának, amit  már a levegőben elkapott  Bodri. Kezdődött a fürdetés, a kút géme szorgalmasan járt fel-alá addig, amíg sárgásan nem csillogott a disznó bőre. Gáspár hozta a létrát, rágördítették, fürgén szaladt a kés a sertésbe, Bandi bácsi kiemelte a kis teknőbe a beleket, gyomrot, törölte a vért, nehogy megfogja a szalonnát, villant a balta, s kettőbe hasítva feküdt a disznó. Két nagy teknőbe  rendezték, s bevitték feldolgozásra a jó meleg nyári konyhába. Még egy pohárka köményes, eggyel se több, gyors mozdulatokkal fent egyet a késein Bandi bácsi, feltűrte ingujját, s lekanyarított a fülekből. Boldogan ropogtatták a gyerekek a porcokat, apa is a farkincáját. Komótosan beszélgetve lefejtette a szalonnát, innen-onnan vékony bőrt, azt majszolták. Teltek a teknők, tálak, a kályhán lobogott a víz májnak, tüdőnek, apróléknak. Rózsi mama tisztította a belet,  hurolta, sóval, ivószódával fehérítette, majd felfújta őket, s a beleöntött víz nyomán kereste  a  lyukakat.  Ahol  talált, ott  elvágta  a  hurkát, elkötötte cérnával, s  lehetett bele tölteni a májast, vérest. A poronyóbb  részekből  szép nagy húsdarabokat vágott Bandi bácsi anyának, s egy- kettőre finom, friss hús illata lengedezett a házban, előkerült a  savanyú káposzta  a pincéből, s az  illatos házi kenyér.
 Asztalhoz tessékeltek mindenkit, még a segítő szomszédokat is hívatták. Körülülték a nagy asztalt, jóízűen falatoztak, dicsérték a puha húst, megtárgyalták a világ dolgát, s egy- egy tréfa is elhangzott. Leghamarabb Rózsi mama állt fel az asztaltól, köszöni részét, de még fel kell fújnia a hólyagot, abba kerül majd a disznósajt.
 Mindenki dologhoz látott, a gyerekek segítettek felfújni a gömböcöt, Márika  néni kavargatta a májasnak, véresnek valót, kóstolta, ízlelte, mástól is véleményt kért, elég sós-e, nem kell-e bors még bele. Aztán kezdődött a hurkatöltés. Márika néni szakértelemmel tekerte karikába a  hurkát,  intette Gáspárt, hogy lassabban, mert kilyukad a bél. Közben főtt a disznósajtnak való, készült a kolbászhús.
A gyerekek kimentek az udvarra, csúszkáltak, a szánkóval húzták egymást, s amire bekerültek a házba, már hosszan lecsüngve sorjázott az állványon  a rózsaszínű kolbász, karikában  feküdt a  véres, májas,  teknőkben a felaprózott disznó, s a nagy tábla szalonnák.
 Bandi bácsi késeit törölgette, gondosan elrakta a csatos táskájába. Gőzölgött az ínycsiklandozó tormásleves, megérkeztek Alszegből is a rokonok és a segítők.
 Körül ülték az asztalt. Előkerült a házi bor is, hiszen ünnep van, disznótor. Nem kellett a biztatás, jóízűen ettek, közben erről-arról beszélgettek, ami eszükbe jutott,  szóba jött az idei termés, Bandi bácsi tréfás történeteivel nevettette a társaságot.
Aztán hazamentek a torozók, segítők, Gáspárné elkészítette a kóstolót – ahogy mondta a kőccséget –  a szomszédoknak, ismerősöknek. Nekik is adtak, most ők küldenek. Ez így szokás, így illik. A zsírolvasztás, kocsonyakészítés a következő napokra maradt.
Leszállt a házra az est. Még egyszer megszemlélték a „disznóságot”, majd elpihent a család. A sötétség szétterítette szárnyait, csak a  szél  rohamozta az ablakokat, fákat. 


8 megjegyzés :

  1. Hajnalka.

    Tökéletesen felidéztél egy disznóölést, ott tudtam lenni közöttük, és mindent láttam.
    Életemnek ez volt az első disznóölése.Nekem élmény volt.

    Nagyszerű írás, gratulálok!

    gyuri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, Gyuri, életem első 18 évének minden decemberi disznóvágása benne van. Köszönöm, hogy itt jártál. Üdv. Hajnalka

      Törlés
  2. Jómagam láttam egypár ilyen eseményt, és az emlékek jórészt máig sem nagyon fakultak bennem (bár egészen biztos, hogy több részletet már nem tudnék pontosan leírni). Írásod viszont remekül felidézte a disznóvágást, és ezzel a saját átélt múltunkat is. Köszönet érte, kedves Hajnalka! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Francis,(G), belém égtek ezek a csodálatos élmények. Sajnos, azóta panellakóként, rég én is csak az emlékeimben láthatom. Üdv.

      Törlés
  3. Az ember, ha disznóvágásra gondol, mindjárt a csikorgó, fagyos hajnalok jutnak eszébe, meg a torokkaparó, erős törkölypálinka.
    Boldog Ünnepeket!
    Szabolcs

    VálaszTörlés
  4. Hajnalka, olyan életszerű a meséd, hogy emlékeimben felbukkant gyerekkori disznóölések emléke. Nálunk szokás volt, hogy a disznó forró körmét a gyerekeknek adták oda, mi pedig beledugtunk az ujjunkat, a hidegben olyan jól melegített. Amikor kihűlt, csak akkor tettük le. Szinte mesebeli volt egy-egy falusi disznóölés, pláne nekünk gyerekeknek, a felnőtteknek volt vele éppen elég munka. Aztán felnőttként mi is csináltuk tovább, legalábbis amíg falun éltem. :)

    VálaszTörlés