Markovic Radmila: Nevess!

Tervekre, vágyakra acélhálót sző a lét,
szövőszékén csattog a vetélő, ide oda jár.
Ígéret földjét már régen elnyelte a világ.
Nevess, kérlek! A sírás semmit sem ér.

Huszonegyedik század kezdetén, ez a
kék bolygó háború zajától reszket, remeg.
Nem csak golyó hasítja  a szennyezett eget,
most embereket, népeket  áldoznak fel .
Nevess, kérlek! A sírás semmit sem ér.

Huszonegyedik század kezdetén
Ifjaknak jövőtlen a jövő, az
ész és a mesterség semmit sem ér.
Aki hazát vált,  lelke hontalan.
Nevess, kérlek! A sírás semmit sem ér.

Három haza ege alatt megvénültem
 Magyarország, Jugoszlávia ,Szerbia,
de otthont én egyszer sem cseréltem.
Nevessetek, kérlek! A sírás semmit sem ér.

Az elsőre gyermek voltam, nem emlékszem.
A másodikban felfelé ívelt az egyszerű élet.
A harmadikban milliárdos nincstelen lettem.
Nevess, kérlek! A sírás semmit sem ér.

Rogyadozó házakban csapok csepegnek,
repedezett falakról hullik a vakolat,
dudva növi be a nincstelenek küszöbét.
Nevess, kérlek! A sírás semmit sem ér

Tervekre, vágyakra acélhálót sző a lét,
szövőszékén csattog a vetélő, ide oda jár.
Ígéret földjét már régen elnyelte a világ.
Nevess, kérlek! A sírás semmit sem ér.