Égi kútba hajtom az arcom,
szép felhőkre feszítve tartom.
Csillagom süt, kenyerét osztja,
számban olvad a fényes ostya.
Szívkardommal súlytok a rosszra.
Csillagom süt, éget kormosra
minden gyarlót, gonoszat bennem.
Jóra csábít, szeretőm, szentem.
Csak a vágyam, akár a szomjam,
nem lankad el szájban, se húsban.
Vadul török, nedvére nedvvel.
Csillagom kér: Gyújts fényt, vagy vedd el!
Vére a bor, teste a kelyhem.
Részegedj le, igyál ki engem!
Csillagom él, beragyog mindent.
Nem mondja: Nem! Nem ismer nincsent.
Múltam törzsén jövőmet hajtom.
Az Úr szólít, hangja a hangom:
Láncokból kell csokrokat kötni!
Óriás légy, ne létben csöppnyi!
Szépen megírtad, Robi, milyen, ha van kitől jónak, jobbnak, ragyogónak lenni. Csillag-vezérelte létben az igyekvő nem is érzi, hogy csöppnyi!:) (Egy szót javíthatnál, saját példányodon, "sújtok" lenne a jó; a szeptembertől élő új szabályzat alkotóstábja e téren nem engedett az eddigi gyakorlatból...)
VálaszTörlésKöszönöm Kedves Francis a hozzászólásodat! Boldog karácsonyt!
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésTetszett a versed mondandója, dallamossága! :)
VálaszTörlésBoldog ünnepet kívánok ! :)
Köszönöm Ildikó! BÚÉK!
Törlés