M. Fehérvári Judit: Utópia

Megjelent az Agria Folyóirat téli száma (Még nincs fent a neten, de az újságosoknál már kapható), s benne ez a cikkem is:


Utópia




Elolvastam néhány tanulmányt, így most megírom azt az esszét, amely az én interpretációmban próbál bemutatni egy jelenséget, majd elküldöm e-mailben, hogy nyomtatásban is megjelenhessen. Az előbbi mondat jelenleg a számítógépemen található. Egy üzenet. Ez az üzenet azonban telítve van információkkal: egyszerre található benne a múlt, a jelen és a jövő: az írás- és olvasni tudás természetessége. Nincs a valóságban tárgyilag megfogható nyoma (Hacsak nem nyomtatom ki!), de manuális jele a kezemnek sincsen. Megnyomom az elküldés gombot és azonnal megérkezik a szöveg, nem szükséges már beletetoválni egy kopasz fejbe, tintát venni, borítékba zárni stb. Világosan látszik: ma már az üzenetek átadása azonnali folyamat. Ellenben a tartalom formája megváltozott, egyfajta új nyelvet kapott: OMG, , LOL, pill stb. A chat, az sms azt követeli, hogy a legrövidebb időn belül reagáljunk. Így rövidítünk: idegen szavakat köznyelvesítünk (és azt is rövidítjük). A számítógépes karakterek megértéséhez az agyunk melyik részét használja? A jobb, azaz a képzelet, a kép agyféltekét? Ha ez így van, akkor a mai internetes írás egyfajta technikai kép? A Vilém Flusser által említett technoképzelet idáig terjed vagy innen indul? Új képi műfajok jelennek meg az internet hatására, például a mémek egy csoportja. Alapjában, az internetes mém egyszerűen egy digitális fájl vagy hiperhivatkozás. A tartalom állhat egy módosított, vagy módosítatlan képből vagy animációból és sok másból. Egy internetes mém maradhat állandó, vagy megváltozhat az idők során, véletlenül a rá irányuló kommentár, imitációk és paródiák hatására, vagy akár a rá vonatkozó híradások gyűjtésével. Egy internetes üzenet digitális és valamilyen információt tartalmaz. Nem válik el a kép és szó. Egymást jelentik, helyettesítik. Ha kell, a szó írja le a képet és fordítva. „Hamarosan be fog állni az a bizonyos George Orwell-i 1984-es totális diktatúra, és majd elkészítik évről évre az »újbeszél« szótárt, ami egyre rövidebb és egyre kevesebb szót tartalmaz.” Fogalmazta meg a jelenség lényegét egy nyelvészeti konferencia előadója. Ez lenne az utópia? Egy cyber-térben fiktív jellemek fájlokban, karakterekben kommunikálnak?
Mindez abból indult, hogy az ember nem akarta többé a látványt lefesteni, hanem saját témák után vágyott. Ehhez viszont elengedhetetlen volt az opsziszkópia (látás látása) kezdete, a gépek, amelyek látják, hogy hogyan látunk, elkészültek, s csak egy lépés volt innen a mozgóképig eljutni. A mozi a mozgás írott verziója; csupán egy gép, amely a mozgást szimulálja a szem számára. A 19. században mindent feltaláltak, a 20. század ezeket a tömegkommunikációvá alakította, ehhez pluszban még fogyasztóivá is tette. Végül a kibernetika: gépek, amelyek az észlelés folyamatát utánozzák, gépek, amelyeknek receptoraik és effektoraik vannak, végül pedig olyan gépek, amelyek képesek az információ befogadására és annak visszatáplálására a környezetükbe. Agy, mint gép. Számítógép. Az információ virtuálisan tárolódik. Mi pedig, ahogyan Paul Virilio mondja: fokozatosan elbutulunk. „Az emlékezet tartalma a felejtés sebességének függvénye. Sajátos ritmus áll fenn az elsajátítás és a felejtés között. Az új technikai eljárások azonban annyira felgyorsították az információáramlást, hogy a memorizálás ideje egyre rövidebb lesz.”
„Minden önmaga ellentétéből jön létre” - mondja Arisztotelész. Az Isten megteremtette az embert és az ember Istenné válik. Az ember megteremti az internetet és az Istenné válik felette. Következtetek erre. A világháló virtuális paradicsomokat hoz létre, elhelyezi az embereket és beszippantja. A cyber-teret bizonyos szempontból talán az utolsó gyarmatbirodalomnak is tekinthetjük. Mert mit is teremtünk az internettel vagy a cyber-térrel? Egy új terjeszkedési területet.
Az 19. század végén mindenhol síneket raktak: vonatpályák épültek, ugyanez történt a 20. században csak éppen kábelekkel: az emberek bekábelezték a világot, ma pedig a wifi és egyéb rezgések, hullámok töltik meg a levegőt. Felépíthetjük magunkat, új identitást kaphatunk, álneveket használhatunk. A nemet négyféle szempont szerint határozhatjuk meg: társadalmi, genitális, mentális és szaporodási. Úgy tűnik, ehhez a csoportosításhoz hozzá kell lassan jönnie a cyber vagy valós nemnek. Az empatikus és a rendszerező agy mellett meg kell jelennie a mesterséges agynak.
A 20. század utolsó évtizedei a káosztudomány jegyében teltek. Benoit Mandelbrot, a káoszelmélet klasszikusa arról számol be, hogy „a legszabálytalanabb adathalmazokból váratlan fajtájú rend világlott ki.” Talán ennek a mindenségre kiterjedő mintavételnek köszönhetően derült ki számára, hogy „a világ szabálytalansága minduntalan szabályosnak bizonyul”. Tény, hogy az entrópia növekedésével nő az információ is. A rendezetlenségből tudunk következtetni, információkat kapni. Az információs társadalom elvének egy problémája, hogy nem jöhet létre könnyen megállapodás a kifejezés definíciójáról, hiszen az nem csak a művészeteket, a szövegeket, az ábrákat és a tudományos elméleteket, hanem a hazugságokat, trivialitásokat, magánleveleket, hibákat is tartalmazza és így tovább. Az információ a káosz növekedésével növekszik.
A művészet mai szerepe a társadalmi helyzetek, viszonyok, logikus, demokratikus helyreállítása (ha egyáltalán beszélhetünk helyről). A művészet az utópiában hisz, ugyanakkor egyfajta disztópia felé tartunk, evezünk. A művész által felvázolt világ megtisztult a hatalomtól, a rendszert gyökerestül újraértelmezi, ahogyan az azt alkotó, abban élő embereket is. Persze ez is utópia. A kritikánál tartunk. A problémamegoldás még nem érkezett meg. Csak a felismerés. „A III. világháború információs gerilla-háború lesz”- mondja Marshall McLuhan. Információ. A köztéren. Felvetődik a kérdés: a fizikai valóság és a cybertér is tér. Az internet, a „háló” közösséget, virtuális életet, akár több identitást rejt. A technika is messze túlhaladta a „keretezett kép lóg a falon” művészet-fogalmát. Az élmények, vizualizáció, de a kritika sem áll meg a fizikai életnél. Túllép: hacktivizmus, DIY, taktikus média. Peter Weibel azt írja, hogy a következő évtizedben meg kell próbálnunk a képet olyan rendszerré alakítani, ahol a megfigyelő csupán egy pont, a rendszer-kép, mint a háló egy csomópontja. Véleménye szerint az egyéni élményfeldolgozás nem helyes út, ami igazán perspektivikus, az a kollektív megélés, átélés, beleélés. Ami út tud lenni, az nem a laptop és ember összenőtt viszonya, hanem a közösségé. Ez a nézet szintén az aktivizmust hívja életre és a kérdéseket. Hogyan alakítsunk ki közösségi vagy kollektív identitást anélkül, hogy gyanakodva tekintenénk azokra, akik kívül rekednek e közösségen?
A modern történelem összefoglalható négy fontos pontban: nem rekurrens, hanem lineáris ( Persze, ez az állításom is erősen megkérdőjelezhető…). A történelemnek az ember az alanya és nem az alávetettje, az egész emberiség az alanya. A múlt végül elveszíti példaszerűségét. Mindenki művész. Közösségi tudás az interneten. A közterek szabadok. Az irányítás megszűnik. Kollektív létezés. Utópia. S hogyan viszonyul mindezekhez az emberi psziché? No, ez is utópia, mert immár nem mindig képes befogadni, tárolni, megtalálni azt az információáradatot, amely rá zúdul, s, anélkül, hogy tudatában lenne, akár több személyiséget is magában hordozhat egy egyén attól függően, a valós életben vagy a világhálón kommunikál-e. Mindez pedig óriási veszélyekkel járhat az emberiség lélektani és erkölcsi fejlődésére is.
M. Fehérvári Judit
Forrásjegyzék
-Vilém Flusser: Képeink
-Linke, Detlef B.:"Az agy az üzenet és nem a médium." A médiumok neurológiája
-McLuhan, Marshall: A Gutenberg-galaxis. Bp., 2001. 319-331., 13-22. o.
-Tillmann J. A.: A megalit, avagy a nagy attraktor
- Tillmann J. A.: Helyettes észlelő. Bill Viola: He Weeps for You
- Virilio, Paul - EZREDVÉGI BESZÉLGETÉS PAUL VIRILIOval, 2000 1997/9.
-órai jegyzetek
-Peter Weibel: Az intelligens kép
-A gyakorlattól a diszkurzusig-
Grant Kester: Életképek- A dialógus szerepe a társadalmilag elkötelezett művészetben
Judith Halberstam: Technotópiák. Transznemű testek reprezentációja a kortárs művészetben
-David Garcia és Geert Lovink: A taktikus médiumok ábécéje



M. Fehérvári Judit