Bige Szabolcs: Más pástétom



János bácsi az erdei gyümölcsbegyűjtő állomáson dolgozott a kis vegyesboltban. Este a begyűjtők, miután leadták a gombát, gyümölcsöt –áfonyát, málnát, szedret, minek mi volt az ideje -, megkapták a pénzüket, s máris mentek is a boltba elkölteni.
- Mit kérsz, Gazsi? – kérdezte a gombaszedő süldő legénykét.
- Más pástétomot.
- Nincs más csak ez.
- Májpástétomot kér a gyermek – igazította ki a félreérést egy másik vásárló.
Így ismertem meg János bácsit, aki nyugdíjas ápoló volt, és most tengernyi szabadidejét itt töltötte a hegyen, az erdő mélyén. Szerette a kinti szabad életet, ott a maga ura volt, egész nap elbóklászott a telep körül, este kinyitotta a boltot, néha lement a faluba áruért. Sok pénzt nem keresett, de nem is ez volt a célja. Tulajdonképpen a beteg gyomrát akarta kúrálni, távol a kultúra „áldásaitól”, a savanyó nova boroktól és a kisüsti pálinkáktól. Az erdőben legfeljebb vadgyümölcsöt, meg gyógyteát fogyaszthatott. A tisztásokon, domboldalakon meg is termett ezerféle gyógynövény. Orbáncfű, apróbojtorján, vasfű, cickafarkfű, vadmenta képezték a napi teája alapját. Otthon János bácsi nyüzsgő, izgő-mozgó életet élt, dolgozott a kertben, tartott állatokat – disznót, kecskét, nyulakat -, és sokszor a felesége helyett ellátta a háztartást is. Lídia néni ugyanis bábaasszony volt, akit a szomszédos falvakba is elhívtak a szülőasszonyokhoz.  Ez úgy történt, hogy ha közeledett a fiatalasszony ideje, Lídia néni vette a táskáját, amiben megtalálható volt minden műszer, eszköz, ami a szülés levezetéséhez kell, és odaköltözött a családhoz. Addig maradt, ameddig meg nem szült az asszony, s még utána is, hogy megtanítsa szoptatni, és segítsen az első fürdetésnél. Akkor aztán hazament János gazdához. Sokszor öt, hat napig, egy hétig is ott volt a szülőnő lakásában, házában – ott aludt, ott evett, s várta készenlétben, mikor kerül sor a nagy eseményre. Máskor egy-két nap alatt lezajlott minden.
- Mondja kedves Lídia néni, mit tud csinálni ott egy idegen házban napokon keresztül? – kérdeztem kíváncsian egy alkalommal, mikor éppen egy heti távollét után hozták haza szekérrel a második faluból.
- Viszek magammal olvasni valót, könyvet. Meg aztán beszélgetek a háziakkal.
- Milyen könyveket olvas Lídia néni?
- Minden félét. Kiolvastam már a községi könyvtár minden könyvét. Én vagyok megye legszorgalmasabb olvasója! – nevette el magát.
Így aztán János bácsi igyekezett kihasználni a nyarat, immáron a negyedik éve. Egy évre elegendő friss levegővel és vitaminokkal töltődött fel. Magam is hasonló célból kerestem fel a telep közelében levő menedékházat. Az erdő, a madárcsicsergés, a tiszta levegő, a napsütés, de a nyári záporok is kiűzték a fejemből a városi élet, a mindennapok nyűgeit. 
- Jöjjön, János bácsi, menjünk mi is gombát szedni! – szóltam másnap reggel, ahogy megérkeztünk.
- Menjen csak nyugodtan, ott az észkos oldalakon biztosan kap galambgombát, meg vargányát, s lennebb ahol vizegenyesebb a hely akad még róka gomba is.
- Nem jön velem?
- Nem hagyhatom itt a „kunyhómat”, se a boltot. Valaki kell, vigyázzon itt a dolgokra, az átvevők csak majd délután jönnek ki. Tudja ezek a derék fiúk, a szedők, ha nem látnak senkit a közelben, könnyen kifeszítik az ajtót, s aztán én maradok kárral.
Megszívlelve a tanácsot, megtaláltam a jó gombás oldalt, nem is messze a menedékháztól. Hogy gombászok miért kerülték el ezt a helyet, nem is értem. Talán túl közelinek találták.
- A medve miatt – világosított fel este János bácsi.
- Medve?
- Valahol, ott a szurdokban szokott tanyázni, de ha a kabanánál kint hagynak valamit, azt is elhordja. A szemetes tartályt is felborogatja élelmet keresve. Embert nem bántott még, de a szedők nem is akarják kipróbálni.
- Akkor én sem megyek oda gombászni!
- Nem kell félni, kerüli az embert. Legalábbis a vadőr szerint.
-  Ha bocsai vannak, akkor mégis csak veszélyes lehet, gondolom!
Minden esetre többet nem mentem én se arra a jó gombás helyre, amaddig kint voltam a menedékházban.
Két nyarat kihagytam, s csak tova három év múlva sikerült azt a tájat felkeresnem. A menedékház még állt, rendben is tartották, sőt a gondnok kitűnő szakácsnak is bizonyult. A vadgyümölcs begyűjtő telepet ellenben felszámolták. Nem fizetődött ki? Vagy elfogytak a begyűjtők? Nincsenek szegény emberek?
Ki tudja!
 - János bácsiról mi hír? – kérdeztem a gondnokot, miközben utánozhatatlan gombapaprikását kanalaztam.
- János bácsit kérdezi, a boltost?
- Igen, igen! Kellemes időt töltöttem vele, pár évvel ezelőtt.
- Hááát… A telep bezárása is az eset miatt történt.
- Mi az, hogy hát? Mi történt?
- Tavaly nyáron, mikor kijöttek az átvevők azt találták, hogy a barakkok, az üzlet, az egész mindenség lángokban állt, és hamarosan porig is égett. János bácsit ott találták az erdőszélén agyonverve, a begyűjtők pedig kámforrá váltak!


8 megjegyzés :

  1. János bácsi nem volt akadály a rosszakaratúak számára. Szomorú végű történetet beszéltél el, kedves Szabolcs, sajnálatos, hogy így esett.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, Gábor, a megjegyzésedet. Mindenütt akadnak rosszakaratúak - városban, falun, de még a havason is.
    Üdv: Szabolcs

    VálaszTörlés
  3. Kedves Szabolcs,

    Úgy látszik azok a derék begyűjtők kifigyelték az öreget szegényt,de igazán jól megírtad.
    Noémi

    VálaszTörlés
  4. Kedves Szabolcs.

    Igen olvasmányos,jó történet, mellbe vágott a vége, nem számítottam rá.
    Remekül megírtad !
    gyuri

    VálaszTörlés
  5. Kedves Szabolcs, rossz emberek voltak, vannak, lesznek. Tetszett. Üdv.

    VálaszTörlés
  6. Remek írás, ahogyan megszokhattuk Tőled, kedves Szabolcs.

    VálaszTörlés
  7. Remek írás, ahogyan megszokhattuk Tőled, kedves Szabolcs.

    VálaszTörlés
  8. Érdekes történet, igazán jól írtad meg. Sajnos még a hegyekben sem lehet nyugalom, ott is megtalálja a rabló, amit keres. Szomorú a befejezés.

    VálaszTörlés