Kapolyi Noémi: Lakjunk falun Kilyuggatott levelek /11.rész/

Sok volt az eső, hamar jött a meleg és párás nyár, a hajnali harmat is bőséges volt így aztán gyönyörűen burjánzott a kert, benne az összes növénnyel.
De egyre gyakrabban vettem észre, hogy valami eszi őket, szépen folyamatosan. Hiába járkáltam és nézegettem a leveleket, nem volt rajtuk semmi, a hátuljukon sem, de minden nap egyre csak vékonyodtak a nézni valók, aztán ha amit egyik napon még megfordíthattam, annak másnapra csak a nyele volt meg a két felén pedig megette valaki?! Nagyon bosszús voltam és így kitaláltuk, hogy lefekszünk aludni de éjjel egy órakor felkelünk és megnézzük mi rágja a kertet.
Így is történt, éjjel felkeltünk, aztán zseblámpákkal és a kutyuskánkkal kivonultunk.
Mollynk alacsony kis termetével az éjjeli harmattól hamar csurom víz lett és ott didergett a nyári éjszakában a járóúton várakozva, egyre bosszúsabb tekintettel meregetve ránk ragyogó barna kis szemecskéit.
Ahogy leléptünk a lekövezett útról és levilágítottunk a vetemény földjére, egészen elképedtünk a spanyol csiga áradaton. Mindent beborítottak sötétbarna testükkel és fényesen csillogtak a lámpafényben miközben rágtak és ettek, mindent, akár a sáskák. A babon a borsón és mindenen de még a fűszálakon is lógtak. Ráadásul meg sem volt okos fogni őket, mert a ragadós anyag az ujjunkon maradt volna amit még a szappan sem mosna le. A lakásban aztán olvastunk mindent, igazán méreggel lehetett volna védekezni ellenük, akkor viszont a gyorsan beérő zöldségeket nem lehet elfogyasztani, már ha maradni fog valami egyáltalán.
Ráadásul a csigapor nagyon drága volt. Fogtuk magunkat és jó párat összegyűjtöttünk, hátha másnap valamelyik állat majd megeszi a kártevőket. De hajnalban hiába mutogattuk a tyúkudvarnak, senkinek sem kellett, ragadtak és vidáman visszamásztak a veteményesbe.
Annyira tehetetlennek éreztük a próbálkozásunkat, csak szélmalom harcnak tűnt, de ismét következő éjjel is összeszedtünk párat és reggel újra kitettük a tyúkudvarba. Ismét nem érdekelt senkit, de aztán egy kacsánk mégiscsak óvakodva odatotyogott és félrefordított fejjel nézegetni kezdte az eledelt. Egyszer csak gondolt egyet és odacsapott, semmi sem maradt ott. Utána a vízhez lépkedett, kicsit mosogatta a csőrét és visszament keresgélni, hátha találna még. Erre már a tyúkok is felfigyeltek a többi kacsával együtt és pillanatok alatt eltüntették valamennyit. Ettől a naptól kezdve új időszak indult a tyúkól életében, éjjel kimentünk és szedtük a rengeteg csigát, aztán a tyúkólat kinyitva az ajtóban leguggolva csak halkan hápogtam egy párat, mire a kacsák pár alkalom után maguktól előjöttek enni, aztán sötét ide vagy oda kibotorkáltak álmosan a tyúkok is és pillanatok alatt mindent megettek. Még mielőtt mindenki bevonult, nagy csőrtisztogatást tartottak a madarak. Ettől a közös éjjeli evészettől kezdve már résen volt valamennyi madarunk. Este tessék-lássék, had örüljek, elmentek aludni és mi bezártuk őket. De amikor éjjel kijöttünk a lámpáinkkal, már meghallottuk az ólból az első pittyegéseket, és amikor a sötétben kinyitottuk az ajtajukat, pillanatok alatt kitódult valamennyi, mindenki addigra ébren várta már az éjszakai külön vacsorát.
Így aztán megmenekült a veteményeskert, a madarainknak pedig nagyon jót tett a soron kívüli fehérje a gabona étrend mellett és szemmel láthatóan gyönyörűek lettek.
Ezek az öreg tyúkjaink megvannak még a tyúkudvarban az újabbak mellett és a mai napig szívesen eszik a csigákat, megtanítva a többieket is.