Emberek, nem látjátok,
mennyire szenvedek?
Sovány vagyok, éhes,
fázom és reszketek.
Eldobtok engem, mint
felesleget, segítsetek,
a világban egyedül vagyok,
szeretetlenül elveszek.
Fal tövében kenyérmorzsa,
enyém ! mohón felfalom:
hess madár, menj hangya,
mégis... maradj, adok...
Nem találok többet,
csordogáló csendes patak
vizet innom is adj,
gyomromat marják a savak.
Fájdalmamra nincsenek szavak,
anyám rég halott, talán
apám is, senki nem vár.
Az úton járkálok kábán.
Elveszetten egyedül, éhesen, szeretetlen... És ez utóbbi a legrosszabb. Szenvedő lény nevében szólsz, ki így is felismeri, nemcsak egyedül vergődik. Szomorú sorsot írtál meg, megérint, Ildi.
VálaszTörlésKedves Ildi.
VálaszTörlésJó vers, érzékletesen jeleníted meg, a reménytelenség, a magára maradottság, a lélekölő semmit.
Tetszett.
gyuri
Ildi, drága, nekem ez a verset nagyon nagyon tetszett !
VálaszTörlés