Kapolyi György: „MI FÉRFIAK”

Apollói termet, acélos dárda, lenyűgöző teljesítmény...
Csupa olyasmi, amiről nem tehet, agyzsugora nem érdekli, pontosabban nem is tud meglétéről. Ő a teremtés koronája, és mivel nincs benne filozófiai hajlam, nem is kételkedik. A gyanakváshoz már némi ész is kéne, de ha azon kesergünk, hogy nincs, attól még nem lesz. Hát, ha nincs, akkor nincs. Van helyette más.
De mi?
Van például egy jókora idiotizmus, félremagyarázási hajlam, önmagunkkal szemben egy marha nagy elnézés, másokkal szemben éles kritika. Hőbörgési kényszer, tévedhetetlenségünkbe vetett hit, harcos kackiásság, ami sokszor azonnal lelohad, mihelyt az ellenfél felveszi a kesztyűt. Nagy vonalakban ilyen a” nők bálványa”, a csodált Kingkong, de minden csoda három napig tart, a legjobb vicc is huszadszor elmesélve elementális dühöt tud kiváltani a hallgatóból.
Akkor kezdik rohadtul unni a csodálatos férfiút, aki értetlenül áll a tény előtt, hogy őt miért cserélték le, egy középtermetű, kopaszodó kandúrra, akinek még túlsúlya is van, nem is beszélve egyéb hiányosságairól.
Az, hogy a „Selejtes” úrnak van esze, szórakoztató és figyelmes, nem kell csodálni, sőt, ő csodál, megbízható és mindig lehet rá számítani.
Erre ő nem is gondolt, mert nincs, mivel tegye, mert nem lát tovább az orránál, ami vakság nem éppen emberi erény.
Egész életén át, nyeri a kis csatákat, de háborút soha, és úgy hal meg öregen és jelentéktelenül unalmas magányában, hogy nem érti az egészet.
De nem csoda, gyenge agyi képességei idővel sokat romlottak.
Na, ezzel nem azt akartam mondani, hogy a nők sokkal különbek, de azért írtam a férfinemről, hogy ne illethessenek férfisovinizmussal.
Azok a férfiak és nők, akik „Ötórai teás” típusok, nehéz helyzetben vannak, és az, hogy önhibájukon kívül kerültek bele, erről nem tehetnek.
Itt nem tehet senki semmiről, ez van, és aki háromlábbal született, az nem fog néggyel meghalni.
Az agyatlanságnak nagy előnye a nem gondolkodás, ami a hosszú élet titka, és ki az a marha, aki röviden akar élni? Többektől hallottam, őket nem életük hossza, hanem tartalma érdekli.
Hát – kérem tisztelettel – ez, az évezred marhasága.
Az ember hosszan akar élni, és minél jobban, és ha egy hosszú élet után kopog az elmúlás, azt kérdezi: Már?
Hát, naná, hogy már. Ahogy a lomb lehull, úgy a versenyző is, bár igaz, ősszel csak a levelek, és nem a fa potyog le. De ez már a növénytan területe, amit éles szögben kikerülök.
Ez egy nagyon sikamlós, ingoványos talaj, amire tévedtem, jobb, ha időben eltűnök, mielőtt süllyedni kezdenék.
Ami biztos, a legpompásabb fa is egyszer pudvás szánalommá válik, meg a göthösre sikerült korcs is.
Kizárólag múlékony dolgokról beszéltem, és alanyi jog, hogy ki, mit nagyít fel belőle,
ami tettben ott lappang egy szentimentális infantilitás, a tehetetlenség kiváltotta félelem.


Kép: Kapolyi György alkotása