Édesapám, Fehérvári Antal emlékére
- Tudod – mondta Antoine –, az Angyalok minden egyes embert, családot, de még az erdők, mezők, nagy vizek állatait is számon tartják. Hatalmas ám az Ő rálátásuk a világra. De ők is annyian vannak, mint a csillagok az égbolton, hiszen bennük ringott a bölcsőjük, ott álmodták meg, ha megszületnek, kire fognak vigyázni. Sőt! Ott raktározzák el az általuk választott lelkekről az összes információt. Hatalmas palotájuk van, s annak minden zugában egy-egy esztendő történéseit őrzik. És a kívánságok is hozzájuk szállnak karácsony előtt. Így pontosan tudják majd, melyik esztendőben, kinek mi kerüljön a fája alá. Mert az még a legszegényebb embereknek is van ám! Ha nem is egy egész fenyő, de egy ágacska még a koldusoknak és hajléktalanoknak is jut. Amíg a Védőangyalok szárnya növekszik, addig figyelik a leendő védencüket, majd láthatatlanul melléjük szegődnek, ha már készek arra, hogy a Földön töltsék a napjaikat.
- Nekem is van Angyalom? – kérdeztem kíváncsian.
- Persze, hogy van, és, ha mondani akar neked valamit, akkor legbelül, a szíved tájékán megrezdül a lelked, és tudni fogod, merre menj, amikor valahova készülsz, hogyan cselekedj, ha éppen elveszel a világ ügyes bajos dolgaiban.
- Láthatom valamikor őket? – kérdeztem kíváncsian.
- Nem. Éppen az a feladatuk, hogy láthatatlanul kövessenek mindenhová, amerre csak jársz. És figyelmeztessenek, ha rossz úton haladsz. Tudod, ők a halálodig minden egyes lépésedre figyelnek, s előre látják a jövőd: a boldogságos pillanataid, de a betegségeid, a boldogtalanságod éppen úgy, mint azt, ha rossz útra tévedsz.
- Mondd, papa, az emberek miért gyilkolják egymást? Nem gondolnak soha Jézusra, arra, aki meghalt az emberiség összes bűne miatt.
- Vannak, akik igen, de nagyon-nagyon sokan nem. Ha rossz körülmények közé születtek, s rémségeket láttak maguk körül, könnyen átállhatnak a rossz oldalra.
- De az Angyalaik ezt tudják, hiszen látják az összes lépésüket – azt mondtad az előbb.
- Igen, így van. Azonban azoknak is szükségük van a Reményre, akikben él a gonosz. És remélhetőleg, a Reményből Hit lesz. Ennek az Örömét pedig csak a Szeretet írhatja felül. Annak egy csöpp varázsa pedig minden egyes Lélekben virágot hajt.
- Nem teljesen értem. A gyilkosokkal is megtörténhet mindez, akiket felakasztottak az emberiség történetében, vagy az állatoknál, hogy van ez, hiszen a tápláléklánc részei. Megeszik, felfalják egymást.
- Nehéz kérdést tettél fel. Nem is igen lehet rá válaszolni, csak Isten szeretetével, aki feláldozta Egyetlen Fiát a világban történt összes bűnért, hogy mindenki előtt megnyithassa a Mennyország kapuját.
- Mi történt volna, ha nem ezt tette volna? Akkor nem lennénk mi sem hívők, és csak tévelyegnénk a világban, miképpen akkor is, ha húsvétkor nem támad fel Jézus. De most még Ő is csak egy picinyke lángocska. Vigyázni kell rá! Óvni, ha megretten bármitől is, dajkálni, ha fázik, s ezt csak úgy tehetjük meg, ha huszonnégy napon keresztül egyre csak féltve óvjuk Őt. Ezért van Advent. És a négy vasárnapi gyertya utat mutat ahhoz, mire van szüksége, mikor megszületik végre: a hitre, reményre, örömre és szeretetre. Ezért írtam az emlékkönyvedbe ezeket a szavakat is egy nagyobb áldás részeként. Fontos, hogy az apák megáldják gyermekeiket. Te viszed majd tovább, amit örökül hagyok neked, ha már nem így beszélgetünk. Fiatalabb koromban böjtöltünk is karácsony előtt is negyven napig. Nem csupán húsvéti böjt létezik. Te is megfogadhatod, hogy nem eszel cukrot vagy nem nézel TV-t vagy nem játszol a kedvenc játékoddal karácsonyig, hanem olvasol ezek helyett. Mindegy, mit. Ami jól esik, mert a javadra válik majd. Gazdagabb lesz a lelked, hidd el nekem!
Amikor ez a párbeszéd elhangzott, még olyan tíz éves lehettem. Értettem is, meg nem is. És szentül hittem, hogy minden úgy igaz, ahogyan édesapám elmesélte. December elején hosszú leveleket írtam Jézuskának, amiben megkértem arra, mit tegyen nekem a fa alá. Érdekes módon ez a levél mindig célba is ért. Nem csodálkoztam a dolgon, hiszen ez számomra teljesen természetes volt. Azonban abban az esztendőben történt valami, ami egy kicsit megingatott a csillagokban és az Angyalokban. Pedig akkor írtam az első karácsonyi versikémet. Elég kezdetlegesre sikerült, de engem boldogsággal töltött el, hogy alkothattam valamit, amit el is küldtem a Jézuskának, s meg is kaphatta, mert eltűnt az íróasztalomról. Valahogy így hangzott:
Fagyalágon fagyallány elpirul a hó láttán.
Feldíszített kedvese olyan, mint egy Grimm mese.
Hiányzik a boszorkány, minden csupa jégvirág.
Aranyhintó ring a fán: éjféltáji látomás.
Már mélyen aludtam, mikor apró neszekre figyeltem fel a másik szobából. Az én lakrészemnek két ajtaja volt, s az egyik összenyílott a szüleimével. Hatalmas fehér bejárat volt az egy magas rézkilinccsel, amit éppen felértem. A szüleim egy függönyt is tettek a felső részén lévő ablakokra, hogy ne lehessen átlátni egymáshoz. Apró mécsesek világítottak ezerfelé szórva a fényüket. Valójában ez ébresztett fel. Egy hatalmas fehér, mozgó valami volt, ami egy fenyőfa körül tekeredett hol jobbra, hol balra, miközben kezek nyúltak ki alóla, s hol egy gyertyát, hol egy szaloncukrot, máskor pedig egy díszt tettek a karácsonyfára. Egyre gyorsabban vert a szívem. Azt gondoltam, az Angyalaink jöttek el hozzánk. Aztán persze, rádöbbentem, hogy a szüleim testét rejtette két nagy, összevarrott lepedő.
Reggel nem szóltam arról, amit éjjel láttam, de elég búsan bontogattam az ajándékaim. Édesapám meg is kérdezte:
- Valamit nem kaptál meg, kicsim?
- De, papa, minden csodaszép, s igen nagyon boldog is vagyok. Csak láttalak anyával fát díszíteni. Akkor hol van most a Jézuska és hol vannak az Angyalok?
- Azonnal megyünk, s meglessük őket – válaszolta édesapám.
A családunkról annyit tudni kell, hogy apám valaha görögkatolikus kántor volt Hajdúdorogon még az átkosban is, édesanyám pedig református hajdúnánási lány, akinek a szülei úgy felháborodtak azon, hogy kihez megy férjez, hogy még az esküvőjükre sem mentek el. Így a karácsonyainkat és a húsvéti ünnepeinket is már Hajdúdorogon töltöttük. Hamarosan fel is kerekedtünk, s hipp-hopp, a dédszüleimnél is voltunk. Évről évre ott töltöttük a családi örömnapjaink.
Abban az időben iszonyú sárosak voltak az utak, ha nem esett a hó, s nem fagyott, szinte beleragadtunk még a járdákon is. A kántálókat azonban ez csöppet sem zavarta. Jöttek, énekeltek, s meghitté tették az ünnepet, amiért friss süteményt, szörpöt kaptak. Több ilyen csoport is volt.
A rorátén azonban mindnyájan ott voltunk és édesapámmal az élen énekeltük a karácsonyi katavásziát , s egymás után térdeltünk elé és csókoltuk meg a keresztet, hiszen az Istengyermek megszületett és bennünk, a cselekedeteinkkel is tovább erősödik a fénye ma is, ötvenegy esztendővel később, mikoron e sorokat írom.
Ma már megtaláltam a választ minden kérdésemre. A Messiás, aki jászolban született, akit csak szeretni lehet, életünk minden egyes napján velünk van. Megérdemli, hogy mi is fogékonyak legyünk a szeretetre, hogy a jóakarat vezessen bennünket életünk során, hogy időt szánjunk önmagunkra is a folyamatos befelé figyeléssel. És néha bizony, engedni kell az Angyaloknak, hogy megjelenjenek álmainkban, gondolatainkban, hiszen ugyanolyan áhítattal vágyakozunk rájuk, mint kisgyermekként. Ezt tanultam Édesapámtól, a nagy-és dédszüleimtől, Hajdúdorogtól egészen kis korom óta. Édesapámnak áldott élete volt, s, csak remélni tudom, hogy most valahol egy csillag a végtelen égbolton, ami hatalmas fénnyel ragyog le rám is, s ha eljön az én időm is, a Szentestéken énekelt „Mennyből az angyalt” kántálja majd mély, bariton hangján.
M. Fehérvári Judit
Debrecen, 2023. 12. 18.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése