A napokban államvizsgaként jegyzett hangversenyt hallgattam. Lélekemelő koncert és érzés volt. A közönség, amely zömében művelődési szakemberekből állt, hosszas tapssal fejezte ki tetszését. Engem is magával ragadott a táncuk, énekük. Mennyi lelkes arc, mennyi szép hang, fürge láb, tehetséges színészi játék! Mi tagadás, ezek a fiatalok a jövő népművelői. Úgy tűnt, valóban nagy szeretettel és rátermettséggel teszik azt, amit csinálnak, s bizonyára hasonló lelkesedéssel végzik majd munkájukat a falusi, városi kultúrházakban, a színházakban és néptánc-együttesekben. Viszont az is eszembe jutott, hogy néhány további vizsga után ezek a fiatalok kézhez kapják diplomájukat s kikerülnek az életbe. A nagybetűsbe. Vajon hányan maradnak a pályán? Hiszen olyan korban élünk, mikor a szellemi élet, a kultúra, a hagyományőrzés akarva-akaratlanul háttérbe szorul. Töprengéseimet megosztottam a megyei művelődési főosztály jelen lévő vezetőjével is. A szakember optimistán válaszolt: egy megoldás kínálkozik – a turizmus fejlesztése szűkebb pátriánkban. A népi kultúra iránti érdeklődés, vidékünk népszokásainak sokszínűsége, a régi kézművességek újjáélesztése lehetőséget biztosítana arra, hogy vendéglátó-ipari egységek bevonásával népi együtteseket, néptáncosokat és iparművészeket támogassunk. Sokszor, sok fórumon elhangzott már: Magyarország is turistaparadicsom lehetne, csupán élnünk kellene a lehetőségeinkkel. Több ezer hímzőnő, fafaragó, keramikus, népzenész stb. tevékenykedik még falvainkban. A vendéglátó-ipari egységekben turistacsalogatóként egyben lehetőség nyílna művészeinknek némi pénzkeresésre, s nem utolsósorban sok helyen a falusi kocsmákat felváltanák a kulturális szabadidőközpontok. Képzelj el egy falusi vendéglőt, próbál meggyőzni a művelődés főszakembere, ahol az abrosztól kezdve a függönyig beregi szőttesekben gyönyörködhet a kedves vendég, s miközben a tájegység finom ételeinek ízeivel és finom italaival ismerkedik, ízelítőt kap annak népdalaiból és néptáncaiból is. Az elgondolás nem rossz, már csak az a kérdés, az elmúlt években hány ilyet sikerült létrehozni... Miért utaznak évente népművelők, koreográfusok és zenészek tucatjai Nyugatra, Hongkongba, Portugáliába és más külföldi országok szórakozóhelyeire, hogy ugyanazt csinálják, amit itthon is megtehetnének? Igaz, fényévnyi fizetési különbséggel... Én elnézve a népművelő palántákat szomorú vagyok. Mert eszembe jutnak a szakma idősebb képviselői. Tisztelet, megbecsülés és hála jár ezeknek az embereknek, akik olyan fontos missziót vállaltak magukra, mint a művelődésszervezés. Külön köszönet illeti meg azoknak a falvaknak a kultúrfelelőseit, akik minden tudásukkal azon vannak, hogy szűkebb pátriájukban fennmaradjanak a hagyományok, ne merüljenek feledésbe a néptáncok forgásai és lépései, a népdalok melódiái és szövegei. Valahogyan éreztetni kellene velük, hogy nagyon nagy szükség van a munkájukra. Hiszen nemcsak a bel- és külföldi turista hatódik meg egy szép magyar népdal felcsendülésének hallatán... (Fotó: G&B pálinka kínáló)
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése