Az életed egy páternoszter.
Miközben jár fel-le,
fogaskerék nyikorgó hangja szól
nevetve, hol meg sírva.
Szeretnéd néha lefékezni
bolondul nyargaló időd, hogy
tovább élvezd kicsit a boldog,
tökéletesnek tűnő pillanatait.
Ám nem lehet, csak utas vagy,
hatalmad nincs fölötte.
Miért az érzés, felfelé oly
lassan halad, míg egyre gyorsabb
lefelé, szinte már zuhan.
Tegnap még ott voltál a csúcson fönn,
s bár tudtad jól, mindez pusztán illúzió,
a sivatagban szomjazó előtti délibáb,
mégis jó volt álmodni, hinni.
Remélted, együtt álmodtok tovább.
A holnapot legalább.
De mára szétfoszlott illúziód,
a szomjúság maradt csupán, a vágy.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése