Záporban nem látszik ha könnyezel,
mondták, becézve szóltak s ma a mélyben
civakodnak bogas juhargyökérben,
bujkálnak rögök között s nedveken
időhajótöröttként tűnnek el.
Apám és nagymama, ketten az élen
célfotósok a megsemmisülésben.
Vissza sem néznek. Én emlékezem.
A hibernált múlt apránként kiolvad,
s életre kel. December. Tél. Apám
és én a hídon állunk, 100 sirály
köröz s lecsapva tenyerünkből lopnak
morzsalékot. Nekem fázik a lábam.
Éppen nyafogni kezdenék...de NYÁR VAN!
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése