Ül az elmúlás bokrában,
szemében fekete hattyú,
markol az érkező csendbe.
Olaj-barna évek
sikolyát súgják
a földre hajolt fák.
Felcihelődik, elindul,
mint akire várnak.
A gémes-kutas égben
szemét-ként a remény.
Még ég a szív-gyújtotta
perc-ölelés.
Már az átkok se fognak.
Kísértet üvölt
az évgyűrűk
szorításában.
Egy néma hegedű
rázendít a domboldalt
űző széllel.
Tulipántos ládában a
múlt,
örökét tudatlan
rablók mérik.
Csak a vizet nem
kérdi senki,
pedig ő halkan,
mint az eső-dob zápor,
pergeti bűneink.
Megérkezik, a hű eb-
Isten a kapuban várja.
Elmegy mellette,
miután belé rúg.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése
Click to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.