Apróhirdetés: Az elveszett nyugalom megtalálása. A minap az újságot böngésztem, s majd hanyatt estem attól, amit a keres-kínál rovatban találtam. Két keretes hirdetés között lapult meg alattomos módon az alábbi szöveg. „FIGYELEM! Ezúton közzé teszem, hogy ez év, kisasszony havának 13. napján egy vásári forgatagban elveszítettem a nyugalmamat. Kérem a becsületes megtalálót, hogy jutalom ellenében az alábbi jeligére válaszoljon nekem. Jelige: „sarló gyarlatán 345672” Egyetlen pillanatra szemöldökeim homlokom közepére szaladtak, mert azon a napon egy vásári forgatagban jártam, és találtam valamit. Hamar papírt vettem elő és pennát ragadtam, hogy megírjam ennek a gyarló sarlatánnak a jó hírt, hogy igen, megtaláltam elveszettnek hitt nyugalmát, s azóta is egy kis szelencében őrzöm, ki tudja, hátha jó lesz valamire alapon. Eleinte ugyan sírt és könyörgött, hogy eresszem el, de én hajthatatlan voltam. Valamikor réges-régen én is elveszítettem a sajátomat, s tudom, hogy ez milyen kellemetlen helyzeteket képes előidézni. Arról nem is beszélve, hogy én nem voltam ám ilyen szerencsés helyzetben, mert az enyémet bizony hosszú idő múlva sikerült csak fellelnem, amikor már minden reményem elveszítettem. Pusztán a vakszerencsének volt köszönhető, hogy betévedtem abba az üzletbe, melynek az ajtaját azóta sem találtam meg, akárhányszor a Rue de Paradise-n jártam. Ott volt abban a boltban és kérnem sem kellett, a pult alól pattant fel a vállamra, miközben az apró szemüveges emberke hátrafordult valamiért. Gyorsan a fülembe súgta: „Vigyél magaddal!” és máris az öltönyöm csikkzsebébe bújt. Jókedvvel távoztam az üzletből, hiszen elveszettnek hitt nyugalmam egy csapásra megváltoztatott mindent. Éppen ezért örömmel kezdtem neki a levélírásnak: „Tisztelt Uram!” Honnan veszem, hogy férfi az illető? Kihúztam az íróasztalom fiókját és megnéztem az üvegszelencében kuksoló nyugalmat. Igen. Határozottan férfias, vagyis inkább férfihoz illő nyugalom volt. A női nyugalmak sokkal megfontoltabbak, talán mert nem tudnak olyan könnyen elszelelni. Ez viszont még most is inkább tűnt harciasnak, mint megfontoltnak. Grimaszokat vágott az üvegszelence fala mögül, nyelvét öltögette, és öklét rázta felém. Pont úgy viselkedett, mint egy vásott kölyök. Visszatettem a helyére és folytattam a megkezdett levelet. „Olvastam hirdetését, és jó hírem van az Ön számára. Ugyanis a kérdéses időpontban éppen a vásári forgatagban jártam jómagam is, és találtam valamit. Valamit, amit ezek szerint Ön veszíthetett el.” Már csak az a gond hová is szervezzem a találkát? lássuk csak, lássuk csak, egy jó kis kávézó? Vagy inkább egy park? Mi lenne, ha a Café Procope-ba hívnám a rue de l’Ancienne-Comédie-re, hiszen ez a kávéház olyan nagy nevekkel büszkélkedhet a vendéglistáján, mint Balzac, Voltaire, Robespierre, Rousseau, Diderot, és Benjamin Franklin. Ah, félre sznobizmus, hátha a fickó nem is szereti a kávét. Mi lenne, ha a Jardin du Luxembourg-ba hívnám, kiváló hely a Medici-szökőkút környéke. De nem, hiszen ez a latin negyedben van, igaz a Panthéonhoz közel, de mégsem tanácsos egy elveszített nyugalommal sétálni arrafelé. Akkor talán legyen a Jardin des Tuileries, a Tüllériák kertje? Mondjuk az egyiptomi obeliszknél? Nem, nem jó, errefelé meg sokan járnak, nem alkalmas a csere lebonyolítására. Jobb lesz, ha a Jardin des Plantes-be invitálom, labirintus-szerű elrendezése elrejthet a kíváncsi tekintetek elől, ám mégsem, hiszen legalább annyi meglepetést is tartogathat. Meg van! „Hosszas töprengés után úgy gondolom a legmegfelelőbb hely a találkozásra a Café de la Paix. Ha nem ismerné ez egy kávéház, a Boulevard des Capucines-en. Úgy gondolom kiválóan alkalmas a nyugalom visszatérésére.” Más már nincs is hátra, mint hogy mit kérjek cserébe. Tudtam, hogy mindent tisztáznom kell ebben a levélben, és azt is tudtam, hogy el fogja fogadni a feltételeimet, mert az ember a nyugalmának visszaszerzéséért mindenre képes. Csupán azt kell még tisztáznom magamban, hogy kérhetek-e tőle ilyet. Pénzre nem igazán volt szükségem, és nem is szerepelt olyan mértékben az életem fontos tényezői között, mint másoknak. És volt itt még valami. Régóta kerestem már egy embert, aki megfelelne a céljaimnak. Bosszúm édes lesz, mint a méz, és… Be kell fejeznem a levelet! „Ha Önnek is megfelel, akkor találkozzunk a kávézóban három nap múlva délután négykor, jutalom fejében nem kérek mást, csak egy apró szívességet, melyet természetesen ott fogok Ön elé tárni” Végig olvastam az eddigieket. Igen, jó lesz, sejtet, sejtet, de mégsem árul el mindent. „Nos amennyiben érdekli az ajánlatom, várom mielőbbi visszajelzését, ugyanerre a jeligére. Maradok tisztelettel: egy ismeretlen jóakarója” Azonnal elvittem a hirdetőbe a levelet. Másnap érdeklődtem a válasz után, eredménytelenül. A következő napon viszont már volt egy levél számomra. „Holnap négykor ott leszek.” Németi-Vas Katalin Illusztráció: mandala, címe: Összetartozás készítette: Németi-Vas Katalin
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése