Seres László:Te...meg...én

Vakon követtelek, mert vakká tettél,
látók között az egyetlenegyet.
Álmodoztam rólad s megteremtettél
önmagadnak, hogy semmivé legyek.

Éltet a tudat, mint bűvös varázsszer:
hogy vagy. Egyszer sok, másszor meg kevés.
Tudom, őskövületnyi szárnyalás lesz
az ájulásig tartó lebegés.

Szomjazom. Már nem is kérem számon
túlcsordult vágyaimat a szádon
kétségeimért szívedbe oltva,

mintha mindig együtt éltünk volna
anyáink féltve viselt terheként
áldott állapotban te...meg...én.