Lereszkedett a sötét

Leereszkedett a sötét.
A fények, árnyak
beleolvadtak az éjbe.
Hiába nézek fel az égre,
a csillagok sem látszanak.
A Hold magára húzta
fekete köntösét.
Fagyos a szél.
Hideg, nyirkos dér
borítja a fák tövét.
Bár nincs kedvem,
de megtapintom mégis.
Nedves lesz tőle tenyerem.
Átfut rajtam a félelem,
s reszketek a szélben én is.
Volt, mikor nem riadt lelkem
rideg téli éjjel,
dalt dúdoltam a széllel.
A zúzmara, a jégvirág,
sok csillámló hópehely
kápráztatta szívemet.
Szép volt az a tél.
Kinyújtom kezemet,
de többé nem érem el.
Most minden csak gyászt lehel.
Megcsúszik lábam a jégen,
ahogy lassan araszolok.
Sötét az éjszaka.
Árnyak, fények nem érnek el,
vakon tapogatok.
Csak most az egyszer még
valahogy jussak haza.

Musztrai Anikó