Csend és zaj

Az utcalárma most ült el a sarkon,
elfáradt kicsit, halkan zsong, zenél.
A macskakövön visszhangot vet sajgón,
mielőtt még a csenddel összeér.

Hozzám űz a szél, jössz te cserfes asszony.
Meg se szólalok, a lelkemben vagy.
Zsörtölődsz velem, amíg én haragszom.
Fülembe ácsolt kínpad minden hang.

Csend vagyok benned feloldva a zajban.
így kap értelmet együtt e kettő,
teremtés lázában a Teremtő.

Megsebzetten, míg velem kínlódtál,
fájt nekem a szó, amit kimondtál,
és fájt neked is, amit elhallgattam.

Seres László