A dombtetőn

A dombtetőn ültél.
Szemed rám nevetett.
Alma volt kezedben,
mit ketté törtél,
hogy nekem add felét.
Édes almát hoztál nekem,
kezed átfogta kezem,
éreztem tested melegét.
Mosolyogtam én is.
Megmaradt bennem a pillanat,
hallom ma is a zenét,
hisz muzsikált a szél is,
ahogy minket burokba zárt.
Szabad voltam mégis.
Szemed csak nevetett,
egy apró jelre várt.
Egy perc volt csupán,
mi akkor meglepett.
De érzem ma is az édes alma
bódító illatát.

Musztrai Anikó