72

Fellélegzett bennem a halál,

súlyos dallamot énekel,

zenegépek 72. dallamát

dúdolom önzetlenül, felemel.

Elindul, de életet bennem már nem talál,

Mosolyogva, együttes érdekkel

macskakövön 72-őt lépünk hát,

mint gép mozgok, lemerült teleppel.

Szól! A fájdalmadat érezzük már,

szenvedjük éjjelen bűbájos képekkel.

Majd a 72. lépés után mattot ád,

s kalapot emel önérzettel.

Megsimogat most, s örömmel vár,

fekszek hidegen, mellen font kezekkel.

S a 72 centis antik urnán

egy név villan fel tűzgravír betűkkel.

E név jó helyütt van már,

talán egy szempár tekint rá tisztelettel.

Szomorú-boldog könnyet csal e 72-es szám,
Mely egykor telve volt élettel s reménnyel.