Nagyon szerencsésnek érezte magát, mert olyan helyre született, ahol a zenét nagy becsben tartották. Ez a furcsa valami már a biztonságot adóban is felkeltette a figyelmét. A test, amelyben lakott néha különös rezgésbe kezdett, amely nyugtató hatással volt rá. Miután kikerült a fénybe, a sok ismeretlentől való rettegést, oldotta az álomba szenderítő dallam. Aztán amikor a szülők úgy vélték, hogy megszokta ezt a számára új létformát, fokozatosan visszatértek kedvenc elfoglaltságukhoz a rádió hallgatáshoz. Az ötvenes éveket élték, a családos szórakozás egyetlen elérhető formája volt ez. Egymást váltva jöttek a mélabús és ropogós dallamfoszlányok a varázsdobozból. A kis jövevény gyorsan rákapott az ízére, csak a félelmetes csend késztette bömbizésre. A szülők gyorsan rájöttek a titokra, így éjjel-nappal szólt a zeneteremtő. Sokszor leültek a gyerekágy mellé és mosolygósan figyelték, hogy a szemük fénye kézzel-lábbal követi a zene ritmusát. Ahogy cseperedett egyre nagyobb lett a muzsika iránti szeretete. Kívülről fújta a divatos slágereket. Aztán jöttek azok a lázadó hatvanas évek. Először a beatkorszak, a mindenre vevő, vájt fülű gyorsan ráérzett. De még bele sem élte magát, amikor itt volt a rock a maga vad, magával ragadó stílusával. Az akkori államformának túl sok volt ez a tempó, próbálta korlátozni. De az éter hullámait nem lehet megállítani. Zavarva, hullámzóan, de befogta a Szabad Európa rádiót. Nem a mellékelt propaganda hírek érdekelték, csak a ZENE. Szülinapjára kikunyervált egy nyérvogós magnót és rögzítette az adásokat. Soha nem hallott csodákra ámult rá, új stílusokat ismert meg, zeneszeretete egyre mélyebb és szerteágazóbb lett. A klasszikus zenét például úgy szerette meg, hogy nagyon ügyes emberek kitalálták a klasszikusok pop ritmusban egyveleget. Kíváncsi lett az eredeti művekre, megszerette és így a klasszikust is felvette a hallgatandók listájára. A jazz, a jazz-rock stíluson keresztül került képbe. A blues, pedig e rétegzene ismerőinek házibuliján lopta be magát a szívébe. Következett az instrumentális, a new age, a new wave és még ki tudja hány irányzat. A lényeg, hogy zenei mindenevő lett. Észrevette, hogy a különböző stílusok más-más reakciót váltanak ki belőle. Ezt megfordítva, egy idő után már tudta, hogy bizonyos lelki állapotban milyen zenére van szüksége, hogy helyreálljon a lelki egyensúlya. A következő lépés az volt, hogy első fizetéséből vett egy gitárt. Megtanult néhány akkordot, de nem volt benne elég kitartás, ahhoz, hogy zenész lehessen, így zenehallgató lett belőle. Ebben a minőségében, zenei stílustól függetlenül felállított magának négy kategóriát:
Az elsőbe tartoztak a mosogatás közbeni zenék: ide sorolható bármilyen zene amely dallamosságával nem vonja el a figyelmet ezen fontos tevékenységről. /Bizony volt ilyen korszak, amikor még nem mosogatógép végezte ezt a munkát/.
A következő kategória a Hoppá! zene. Olyan zene
sorolható ide, amely hallgatása alatt egyszer csak felkapjuk a buksit: Emberek itt történik valami!
A harmadik csoport a gatyalobogtató zenék. Nevüket onnan kapták, hogy amikor még koncertekre járt, olyan közel férkőzött a hangfalakhoz. hogy lobogott rajta a farmergatyó. Itt már csak a zene a fontos, minden külső tényező /fény, szülők, lányok/ kizárva. Magány kell hozzá /esetleg hasonló ívású és ivású haverok/ és általában brutális hangerő.
Az utolsó kategória a 46-os lábnyomos. Olyan zenék ezek, amelyek hallatán a hátunkon futkos a hideg a gyönyörűségtől, esetünkben 46-os lábmérettel. Kellő minőségű alkohol és diszkrét félhomály szükségeltetik hozzá, a hangerőt a zene jellege alapján változtathatjuk.
A harmincas éveiben aztán még egy kategóriát odabiggyesztett. Ez volt az egyszer hallott. Ide tulajdonképpen egyetlen, semmihez nem hasonlítható zene tartozott. Történt, hogy valami rutinműtétre befeküdt a kórházba. De nem úgy történtek a dolgok, ahogy elképzelték. Elhagyta a testét és felülről látta, ahogy riadtan nyüzsögnek körülötte a műtőasztalnál. Aztán hirtelen egy fényalagútba került, majd egy sosem látott ligetes környezetbe. Boldog, nyugodt emberek vették körül. Ekkor hallotta meg ezt a zenét. Beazonosíthatatlan hangszeren szóló csoda volt.
Minőségi, igényes zenegyűjteményének száma fokozatosan nőtt, egyre komolyabb lehallgató egységre tett szert. Ironikus, hogy mikorra megszerezte a tökéletes Hi-Fi-jét, addigra elkezdett romlani a hallása.
Korának előrehaladtával kikoptak egyes hangos zenei stílusok. Már felzaklatták, egyre jobban vágyott a csendes letisztult harmóniákra. Amikor megöregedett, azért, hogy kondícióban tartsa magát, gyakran sétált az erdőben. Felfedezte a természet zeneiségét: a patak ritmusos csobogását, a pillangók szárnyainak halk zizzenését, a madarak lágy trillázását.
Megvénült, hallása tovább romlott, egyre többre értékelte a csendet. Néha eszébe jutott egy-két feledésbe merült dallam, eldúdolta, csak magában, önmagának. Letisztította az életét, megbékélt a sorsával, és már csak arra az egyszer hallott dallamra vágyott…
Egy élet a zenén keresztül - jó ötletet írtál meg, kedves József. Tetszett, ahogy a zenei stílusok kikopására is utalsz, s a művitől elszakadva a természeti zeneiségre is felhívod a figyelmet. Szerencsés, hogy ekkorra még hallani tudta a pillangók szárnyzizzenését...
VálaszTörlésKedves József.
VálaszTörlésEgyedi megközelítésben írott munkád érdekes, és jó is.
Tetszett, örülök, hogy olvastam.
gyuri
Click to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.