Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy tarka pillangó. A pillangó egyik szárnya megsérült, amikor megszületett. Ahogy nőtt növekedett, s kezdte megismerni a világot,lassan elfeledkezett a sérült szárnyáról, s boldogan repkedett a virágok között. Szép sárga és vörös rózsákra, liliomokra, színpompás nyári orgonákra. Egy napon egy vörös rózsa szirmán pihent, amikor a rózsa a kelyheibe szorította, és a legvörösebb szirmával szinte megégette a kis pillangó, amúgy is sérült szárnyát..., amikor kiszabadult, visszarepült a pillangóházba, ahol hosszú ideig gyógyítgatta sebeit. Az ablakokat sem nyitotta ki, a virágokra sem volt kíváncsi. Szomorú volt. Így éldegélt, csak messziről figyelte a lepketársakat, amint boldogan repkedtek. Félt, nem mert újra a virágok közé menni. Történt egyszer, hogy a kertben az emberek ünnepeltek. Szép zene szólt, erre figyelt fel a kis tarka pillangó. Kinyitotta a lepkeház ablakát, de még csak egy kis résnyire, úgy hallgatta a zenét. Amint így szemlélődött, egy kék rózsát pillantott meg a sok tarka virág között. A rózsa egészen más volt, mit a többi virág. Szirmainak kéksége és egyedi illata arra sarkalta a kis pillangót, hogy nyissa ki a lepkeház ablakát egészen. Minden nap kicsit többet nyitott ki belőle, s rózsa is egyre többször nézett a pillangóház felé...
Szinte hívta, hogy repüljön hozzá. Egy szép napsütéses
reggelen a kis tarka pillangó kirepült újra...egyenesen a kék rózsához. Heteken
át minden nap megtette ezt az utat, mert a kék rózsa hívta...s ringatta a
szirmain . Bármilyen rossz is volt az idő, ők ketten minden nap egy kis időt
együtt töltöttek. A pillangó más virágra nem repült többé, csak a kék rózsát
szerette. A többi virágot észre sem vette, ahogy azt sem, hogy minden nap egy
kicsit több lett a szárnyain a kék szín. Lassan elvesztette eredeti tarkaságát,
miközben a rózsára figyelt. A kék rózsa
azonban már más pillangók után vágyott,
megunta a kis lepkét, már nem
várta, nem hívta, s nem ringatta...
Szirmai egyre hűvösebbé váltak, napról napra kevesebb időt
töltöttek együtt, mert érezte a kis pillangó, a kék rózsa hűvösödő,
távolságtartó sóhajtását. Amikor a
szárnya szinte teljesen kék lett, megértette, hogy a rózsának már nincsen
szüksége rá.
A tarka virágok azonban egyre erőteljesebben hívták, de már
nem akart a virágok közé repülni. Lepkeházának ablakát újra bezárta, s csak egy
kicsi rést hagyott rajta, hogy ne legyen sötétben. Figyelte kékké vált szárnyait, nézte, ahogy a
kék összes árnyalata megpihen rajta.
Nem volt szomorú, de tudta, hogy ez a lepke már nem az a pillangó, aki
valaha volt...
Egy napon harangszóra lett figyelmes. Kikukucskált az
ablakon és látta, hogy egy különlegesen szép virág nyílt ki a kertben. Egy
hófehér harangvirág. Csendesen húzódott meg a kert egyik sarkában. Fejét
lehajtotta, mint aki sír...
A kékké vált pillangó elindult, hogy közelebbről is
megfigyelhesse. Az égen sötét felhők gyülekeztek és megeredt az eső. Nagy,
erőteljes cseppekben zúdult a földre... A kis pillangó nem jutott el a
különleges, hófehér harangvirághoz. Az eső
nagyon átáztatta a gyenge szárnyakat. A
kertben levő virágok figyelték, ahogyan lassan lemosódik róla a kék szín…
A harangvirág pedig a nap felé emelte fejét…
- Kérlek, süss fel…
szárítsd meg a kis pillangó szárnyát, hadd éljen még…, most, amikor visszakapta az esőtől az igazi színét. Újra a
régi lehet...
A Nap pedig rámosolygott a szerény, jó lelkű harangvirágra… s
gyógyító meleg sugarait a kis pillangóra irányította…
2008
Fotó: Ruzsa Dániel
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése