Fedák Anita: Üvegfal mögül

Az ugocsai Z. másoddiplomás hallgató. A Munkácsi Tanárképző Főiskola elvégzése után pedagógusi szakmájában sehol sem tud elhelyezkedni. Ikertestvérével most a magyartanári oklevelet próbálják megszerezni, de keserűen jegyzi meg: falujukban rajtuk kívül még hárman járnak hasonló cipőben. Nekik sincs munkájuk. Óvoda, napközis csoport, polgármesteri hivatal... Próbálok ötleteket adni, hiszen két diplomával mégiscsak a helyi értelmiséghez tartoznának, de csak a fejét ingatja. Sehol sincs üresedés. Nálunk "másképpen" osztják el a szabad munkahelyeket... Z. szavai igaznak bizonyultak. Bereg-vidéki település iskolája. Szervező-pedagógus, vörös diplomás tanítvány érdeklődik állás után. Már be van töltve, mondja egy unott hang a vonal túlsó végén, és azonnal lecsapja a kagylót. Ismét tárcsázik, de nincs szerencséje. Az illetékes hosszan tárgyal valaki mással. Kutakodva az ügyben, igencsak furcsa dolgokra derül fény. A hölgynek – tanárnak nem nevezhetem, mert diploma és képesítés nélkül tölti be a pozíciót – érvényes szerződése van. Elmozdítani beosztásából lehetetlen, mert az igazgató "embere". Szintén Bereg-vidék, de már művelődési szféra. A matuzsálem korú klubvezetőt nem lehet elküldeni, hallom az érveket, mert a polgármester áll a háta mögött. Vissza Ugocsába: a hetvenes éveit taposó iskolaigazgató nem nyugdíjaztatható, mert egy korábban magas rangot betöltő tisztségviselő sógora. Soroljam még? Nem teszem... Elszomorítanak és felháborítanak ezek a dolgok. Üvegfal mögül figyeljük mindezt: látjuk, de félünk, nem merünk kitörni, nehogy sebeket kapjunk. Tavaly olvastam az egyik ukrán hetilapban, országunkban egymillió diplomás vétette magát nyilvántartásba valamelyik foglalkoztatási központban. Nincs munka, mert a nyugdíjasok betöltik azokat, kesereg egyik ismerősöm hamarosan sportorvosként végző fia. Hiába kilincsel már hetek óta sokfelé, mindenütt ugyanazt a választ kapja: nincs üresedés. Egy másik, szintén nem elhanyagolandó probléma: a kórházakban az orvosok hatvan, míg az iskolákban a tanerő nyolcvan százaléka meghaladja az ötven-hatvan éves korhatárt. Ezerhatszáz olyan pedagógus van megyénkben, aki jóval túl van a hetvenen. Senki sem akar elmenni, foggal-körömmel ragaszkodik állásához. Kevés a nyugdíj, érvel a többség. Hozzáteszik: az idősek szakmai tapasztalata messze meghaladja a taknyos diplomásét. Nos, igen, de talán jogosan követelőznek fiataljaink, miután öt-hat éven át fizették a bizony nem kevés tandíjat és végre szeretnének lábra állni, önálló keresethez jutni, karriert építeni és családot alapítani. De üres zsebbel ugyan mihez kezdjenek? Egy húszvalahány éves mégsem lóghat örökké a szülei nyakán. Keserű, de: ha nincs protekciód, nem áll valaki a hátad mögött, te, szegény frissen végzett pályakezdő diplomás, ne is álmodj jó fizetésről, egzisztenciáról vagy magas pozícióról. Ha élni akarsz, menj piacolni, csencselni és a mezőre kapálni, bár ezt egyetlen főiskolán és egyetemen sem tanítják. Gazdasági válság van.