Egy pálya, amelyiken eleve azzal indul el valaki, hogy több lesz a gyötrelmes, verejtékes munka, mint a sikerélmény, az erkölcsi, netán anyagi elismerés. Egy pálya, amelyiken az ember nem számíthat csillagokra, reflektorfényre. Szerényen a háttérbe szorul, még akkor is, ha valamelyik tanítványa kimagasló eredményt produkál a tantárgyi vetélkedőkön, versenyeken... az életben. Mindezek dacára a Tanár(nő) olyan ember, aki valami végtelenül nagy és nemes dolgot csinál. Tudást és műveltséget hint szét az emberpalánták között. Nemrégiben a tanár szerepvállalásáról vitatkoztam egy baráti társaságban. Arról, hogy mennyire meghatározó egy diák életében oktatójának szerepe, hol húzódik meg a tanár-diák közötti érzelmi viszony, meddig terjednek a szeretet határai. Egyikük ajánlotta, hogy olvassam el Babíts „Tímár Virgil fia” című művét. „Ezt a kevéssé ismert művet minden pedagógus-jelölttel elolvastatnám, annak példázataként, hogy milyen mélyen kötődhet érzelmileg egy tanár tanítványához. S a tanári bölcsesség miként kell hogy tiszteletben tartsa a diákja személyiségének autonómiáját „ – mondta a több évtizedes pedagógiai múlttal a háta mögött az irodalomtanár. A sejtelmes történet röviden arról szól, hogy egy diákjához ragaszkodó, azt már-már fiaként kezelő cisztercita szerzetestanár olyan erősen kötődik érzelmileg tanítványához, hogy szeretné a maga képére formálni. Szeretné a maga szellemiségét, az életről alkotott elképzeléseit az ifjú emberben életre kelteni. A fiúcska igazi apja, a bohém, pesti újságíró azonban más életfilozófiát próbál táplálni gyermekébe. A szülő-tanár nevelői hatása ütközik a történetben. Mégsem marad nyomtalan az elhintett tudás és műveltség a Tímár tanár úr diákjában. Mert nem múlhatott el nyomtalanul... Hiszem és vallom: ma is sok olyan pedagógus van, aki végigtekintve az osztályán, már ott látja a Péterkékben, Marikákban, Orsikákban és Katinkákban a jövendő orvost, nevelőt, mérnököt vagy ügyvédet. Mi tagadás, nincs könnyű dolga ma a tanároknak. Egy olyan hivatást képviselnek, amely valamiféle megszállottságot követel: minél több tudást átadni, jobb és hatékonyabb egyéni nevelési módszereket alkalmazni, érthetőbben átadni az amúgy is túlzsúfolt tananyagot...szerény fizetésért. És a tanár teszi a dolgát, mert tudja: soha nem marad nyomtalan az a mag, amit elvet a gyerekek lelkében. Hiszem, hogy egyre több jó pedagógus van a pályán, akiket majdan a kiröppenő tanítványok áhitatos szóval emlegetnek és gondolatban meghajlanak előttük a tisztelet jeléül. Sok-sok Tímár Virgil... Nézzünk szét...
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése