Korona fejszeélen

Léleknyi csönd, teremtett lélek, ne higgyétek, hogy  

kegyelmet kérek. Télben, déröklű iszonyatban,          

szívemig fölérő hamis fagyban kihullott                     

meséim  tejfoga, elborul hű lovam homloka.

Varjúláb tapod szűz havon, farkas jár a hold-

udvaron. Belesápadnak a vének, elkékül

az ajkakon az ének. Hittem nagytüzű tavaszban,

sorsot érlelő nyarakban:  villámaimon

jégből a nyereg, most az átok is gyönyörű lehet.

Otthonosak akik a télben,  próbálják koronám

fejszeélen!  Kidőlnöm nekem lehetetlen,

gyökerezem a szerelemben; szerelem végvára

védj meg — ne hagyd,  hogy kegyelmet kérjek.