Bérházi capriccio 1. rész

Patkányinvázió

Csak a zebrán! – kiáltom a gyerekeknek. A hatvanas években itt nem is volt zebra, minden más a régi, legfeljebb tatarozták a házakat az óta, a városházára már újra ráférne a festés, beszürkült a nagy forgalomtól. A Szentháromság szobor adta körforgalom mára már folyamatos. Megyünk a Macis játszótérre, a város legöregebb játszóterére. A lányomat naponta vittem ki, annakidején, mellette az öreg óvoda, még az apja is oda járt. Egy pillanatra megállok a ház előtt, ahol életemből hét évet töltöttem el. A kapu hatalmas és vénséges, a kiskapu nyitva, mint régen, és a cifra kopogtató is a régi, benézek, alig változott, maradt a csatornaszag, csak összenyitották a két ház belső udvarát és egy cseppet világosabb lett. Lakóit a háború utáni forgószél hordta össze, nem válogatva, mindenhonnan, munkást, tisztviselőt, úriasszonyt, kereskedőt, öreg apácákat, később még katonatisztet is. Egy valami közös volt, az udvar, onnan nyílt minden fontos ajtó, a lépcsőházaké, a földszinti lakásoké, a pincéké, a kamráké, sőt a mosókonyháé is, ami szintén közös volt, a patkányokkal is, mert azokkal tele volt a ház a pincétől az emeletig.  Egy borús délután megyek haza, át az udvaron, de a lábam a földbe gyökerezik, mert az emeletről, percenként repül le egy döglött süldő patkány. Felsandítok és látom, hogy a Szabóék vénlegény Imréje vadászik, rálelt egy fészekre a gang végi falépcső alatt. Módszeresen fülön csípi őket, egy tekerés, és zsuppsz, le az udvarra. Imrének van ideje az ilyesmire, meg már a hobbijává is vált a vadászat, nagy örömünkre, mert az epilepsziája miatt csak alkalmanként dolgozik. Nagy óvatosan kikerültem a dögöket, megúsztam, nem dobott egyet sem rám.  Be sem érek az ajtón, mondom, hogy mi van az udvaron, anyósom már ki is perdült, és felkiált az emeleten lakó Németnének, nehogy egyedül nézze végig ezt a fontos eseményt. Mire kipakoltam a bevásárlást, már udvaron volt a fél ház. A patkányokon, de a piaci árakon is túl voltak már, a betegségeknél tartottak, ezután jöttek zaftos kis pletyók, a mama mindenkit ismert a városban.
Ezekben a régi, a század elején épített bérházak aljában, a pincékben volt a patkányváros, onnan jártak fel a dögök zabálni. Egy közeli cukrászdában voltam pincérlány, és időnként hátra kellett menni a raktárba italért, már odakerülésemkor az oktatás részét képezte az italvételezés módja. Ismerni kellett a vételezendő ital illatát, némelyiknek a szagát, mert a demizsonról lerágták a patkányok a címkét, továbbá, ha nem akartad, hogy egy patkány beléd harapjon ijedtében, a csukott ajtón dörömbölni kellett, és akkor azok eliszkoltak. A patkánymérges dobozba nem szabadott belerúgni, mert kifolyik belőle a méreg.  Egy alakommal bezárták két napra cukrászdát, mert a lambéria mögül fertelmes dögszag áradt, tele volt a méregtől felpuffadt döglött patkányok oszladozó tetemével. Én, aki azelőtt csak egérrel találkoztam, itt már jóba voltam a csótányokkal is, amiket mi lányok csak kávébogaraknak hívtunk, mert imádtak a presszógép alatt fészket rakni.
Egy alkalommal magam is testközelbe kerültem egy jókora patkánnyal a mosókonyhában. Kinyitottam az üstház ajtaját, hogy alágyújtsak a víznek, amikor kiugrott egy jókora dög, én is kiugrottam az ajtón, és berántottam azt mögöttem. Férfiember híján, az emeleten lakó Kovácsné jött segítségemre. Seprővel felfegyverkezve, nagy bátran bementünk a mosókonyhába, de két perc múlva, a patkány megjelenésére, egyszerre akartunk kisprintelni onnan, de a rossz ajtó csak félig nyílt ki és mi beszorultunk, és a visításunktól halálra rémült patkány a lábunk között egérutat nyert. Az udvari angol vécénken sem voltunk biztonságban, mert ezek onnan is fel tudtak jönni, és ha nem lát menekülési utat, neked támad és harap.  Bevezettem egy védekezés módot, amíg a vécén ültem rugdaltam az ajtót, a zaj elijesztette őket. A patkány éjszakai állat, de ezek már sokan voltak és éheztek. Egérrel azonban soha nem találkoztam, megették őket a patkányok.
ui. A mérgeknek hála, mára már nem szaladgálnak fényes nappal a patkányok, de a délelőtti zajban, forgalomban, egy nyest  rohant el mellettem a Főutcán, úgy tudom őkelme is éjszakai állat,  ám lehet, hogy most ők az urak, felváltották a patkányokat, csinosabbak az igaz, de az autósok átka biztos utoléri őket.