Őszi triptichon

Sün vackán töpped az alma,
tócsákon esőcsepp-köldökök.
Őz patanyom sárral betapasztva,
horizont-vállfán lötyög a köd.
Artista falevél elugrik az ágról,
pördül, salto mortale-t gyakorol.
Varjú csöppen az ágra s nézi, amint
a dér mindent fehérre vakol.

*

Hiába lánc, retesz, vagy új lakat
Megszökik? Ellopják? Mindegy.
Köpköd a festékszóró, majd beragad
s minden zöld egyszerre kopik le a nyárról.
Fanyar füst kanyarog. Avar és venyige ég.
Földolgoztál te is minden fűthetőt.
Nincs több tartalék. Készülsz a téli pillanatra,
mikor végleg bevackolod magad, magadba.

*

Szirmában fényt őriz az agg virág még,
ám ráfonódik, megfojtja egy árnyék.
Indul az est-menet, mint szobrokat
agancsán friss ködöt visel a vad
és hallani, roppan a hallgatag avar,
kölyökfagy zörrenti lábacskáival.