Apró pondró

Hátadon kúszik most fel a rémület,

hajadon hajnal jő, s mit talál majd – révület,

márványhoz tapasztja arcod, s lám mi lett?

Gyilkossal jár dicső idő s büszke tett.

Mondtad, könnyek köszöntöttek tegnap, de higgyem-e?

Nem tudom, e feleletnek mi lészen hitele,

nem álom-e, minek ösztönös lett eleje,

s félelmes riadat jött, mert hatalmas ereje.

Mögötte én nem vagyok, s nem bízhatok, -

tenyeremre nem fektethetek fényelő csillagot,

sem fényes holdat, mert felhőmtől nem ragyog,

mert számodra csupán apró pondró vagyok.

Figyel, mikor zúzod halomra testem,

s mikor halottra, fehérre meszeltem

sápadt arcod hiába rejted előlem,

semmit sem bújtathatsz el belőlem.

Vonzol, taszítasz, közeledsz, visszalépsz.

Hány lesz az a lépés, mellyel közelembe érsz?

Vajh’ mit teszel, mit vársz, remélsz?

Naiv e hit, amelyben benne élsz.

Mulattat, míly szörnyű vagyok!

Mulattat csodálatos, tükörcsapda alakod,

ha elfordulsz, ordít fájdalmat rémült hangod,

mégis elhiszed, boldog, mikor ez életet kapod!

Nézz fel most! Csapzott s tajtékos arcod,

álomrémület az, mivel vívod most harcod,

itt vagyok, s kezet nyújtok, az én hangom hallod,

simogat éjen át, s ha elhiszed, örökké akarni fogod.

Súlyt teszel vállamra, terhet lelkemre,

túl nagy erő ez, mit ölelek keblemre.

Érted teszem – mondod, pedig e tesztnek ereje

életem árát kéri majd, s elrepül vele.

Parázs tekintet, méla arcvarázs,

ez mind mit nyújt e kényszerakarás,

s mint az utolsó belterjes, őrült zuhanás,

megjön az est, s átver ez előadás,

mert színjáték ez egész tudom,

lehet, nem így igaz, de így gondolom,

s egy darabig talán még gondolhatom,

míg el nem jő hozzám halott családom.

A múlt az, amin rágódsz, miközben a jövő a tét,

Nem tudom, ezen érzésen, hogyan segíthetnék.

Eljött az idő, sötét van most, nyomasztó sötét,

jó éjt kellene kívánnom – de nem! Csak az „áldjon meg az ég”

Kiszáradt bőr és csonthalom vagyok, de egyvalamit bizton tudok,

magammal viszem gondolat képében utolsó boldog mosolyod,

hogy te tartasz-e valamit belőlem a te dolgod,

de ha eszméim viszed tovább, repíted s tanítod...

...hiába nem volt ez őrült lét, mert sötét lett most, nagyon sötét.