Sokféle örömeink

Olyan kipihenten ébredt, olyan kisimult lélekkel, hogy még a szemhéját sem merte felemelni, bár még nem is nagyon sikerült volna, oly mélyen benne volt az álom ölelésében. Megmaradt ebben a kellemes semmiben, ebben a meleg biztonságban, amelynek semmi köze nem volt az ébredéshez. Nem is a lustaság uralkodott el rajta, hanem az öröm.
Behunyt szemmel figyelte teste rezdüléseit, s effektíven érezte, hogy boldog. Mosoly üldögél az ajkán, s bárhogy szándékozik visszaigazítani a száját, egyszerűen nem sikerül. S, boldog megelégedéssel nyugtázta, hogy a lelke helyét konkrétan meg tudja határozni a mellkasában, mely könnyű és elégedett. Épp ezért maradt még egy kicsit az ágyban, mert mindezt csak itt lehet tartósan érezni. Már tudatosan élvezte, hogy van ágya, takarója, élete, öröme, mert már tudta, hogy sajnos vannak, akiknek ez nem biztosított. Ezeket nem végig gondolva, mert akkor menten vége a jókedvnek, fürgén ugrott ki az ágyából, és mezítláb futott a konyhába, hogy pohárba öntse a tegnapról megmaradt kávéját, s félig sem öltözötten kuporodjon fel a megszokott fotelba, ahol kéjesen elszürcsölgette. Aztán tus ide, smink oda, még meg sem nagyon reggelizett, csak üldögélt semmit sem cselekedve, és határozottan és erélyesen elkezdett várakozni. Várta a telefon csöngését. A reggeli telefont. A sajátját, a mindennapit, a nagyon-nagyon óhajtottat a neki kijárót. Várta annak a hívását, akiért rendbe tette a lakást, mintha mindjárt ideérne, akiért kiszépítette és kiillatosította magát, aki meghatározta minden tettét.
S amikor meghallotta a jól ismert halló-halló köszöntést, még jobban kinyílt számára a világ. Mert ilyenkor mindent megbeszélnek, ami nélkül nyugodtan meg lehetne élni, nélkülük viszont nem érdemes. Utána akkora elégedettséget és örömet érzett, amely betöltötte egész lényét szeretettel és boldogsággal, amelyről korábban azt sem tudta, hogy létezik.

Már túl a napi teendőin kilép a kapun, hogy házon kívüli feladatait is ellássa. Kellemes az idő, kigombolt kabátban sétálva ajánlja fel arcát a gyenge napsugárnak. Sárga sálát gyengéden lobogtatja a simogató szellő, minden fénylik körülötte, minden örül. Olyan érzete támad, hogy a padka szélére ültetett növények összeölelkezve integetnek felé. Közben a gyógyszertár elé helyezett padra is figyel. Ahányszor erre jár, megcsodálja. Ki is próbálja. Tetszik neki a kovácsoltvasból kialakított váz -, melyet igazán művészien kalapált meg, aki készítette, - a fényesre lakkozott lécek egymásmellettisége. Tudja, hogy rá vár az a pad. Bérelt pad, bérlet nélkül. Itt szokott leülni, s nézelődni, amíg elmúlik térdéből a fájdalom. Ez a ronda dög, ez a nem tudni honnan érkezett szörnyeteg, amely lehetetlenné teszi a járást meghatározott táv után. De, miután így is-úgyis vele kell élnie, egyszerűen nem hajlandó többet foglalkozni vele, mint amit megérdemel.
Nem is üldögél sokáig, de még szemlélődik egy kicsit. Muris megfigyelni, amint minden elmenő alak számára széthúzódik a patika ajtaja, ha belép rajta, ha nem Remek érzékelője van. Egyébként eddig nem tudatosult benne, most gondolja csak végig, hogy ez a rendszer tulajdonképpen védi azokat, akik bemennek az ajtón, hiszen nem kell megfogniuk mások után a kilincset, nem szedhetnek össze mindenféle fertőzést. Igazán nagyszerű ötlet! A betérő álmában sem gondolná, hogy éppen őt védik vele.
Már nem foglalkozik az ajtóval, halad tovább tavaszi hangulattal. Megáll minden jelzőlámpánál, átmegy a zöldeken, míg eléri a REAL áruházat. Szeret idejárni. A közelmúltban újították fel, miután hosszú ideig üresen tátongott a számtalan üvegablak mögött. Kellemes meglepetésként élte meg, hogy nagyon udvarias, mosolygós gárda serénykedik, rakodik, mér, szeletel, áraz, szedi a pénzt itt. A lényeg, hogy minden megtalálható benne, még az is, amire nem is számít az ember. És megkeresik neki a dolgozók, ha nem lel rá valamire gyorsan. Itt igazán érzi a vevő, hogy ez az üzlet a vásárlóért készült.
Már a Posta elé ért, ahol szintén magától tárul előtte az ajtó. Korábban észre sem vette ezt Milyen önző is az ember, és mennyire könnyen megszokja azt, ami jó. Rövid kis távolság van mögötte, kellemes séta. De azért örömmel nyugtázza, hogy a sor, mely előtte várakozik, a kihúzott szám bizonysága szerint nem rövid. Le is ül sürgősen az első üres székre, hogy megpihentesse a lábát, hogy felkészítse a hazafelé megteendő útra.
 Ismerős a tisztviselőnő, vált vele pár szót a családról, meg, hogy nem óhajt-e megjátszani egy számot a befizetettek után, és már kocog is az orvosi rendelő felé. Szerencsére itt van a közelben. Előre telefonált, hogy milyen gyógyszere hiányzik. Csak kiadják a receptet, és mehet haza. Haza. Már alig várja, hogy belépjen, mert bármikor megszólalhat a telefon, s hallani véli a vonal a túlsó végéről érkező halló-hallót, melytől felmelegszik a szíve. Noha, még le sem hűlt. És mondják, és kérdezik, és megtárgyalják, és örvendeznek egymásnak Ki-ki vérmérséklete szerint. Vehemensebben, bosszúsabban, vagy lelkendezve, a férfi mindig sokkal higgadtabban nála. Néha elmondja, hogy megfontoltabban kellene írni, cselekedni. Igaza van. De mit tegyen egy kos szülötte, ha elragadják az érzelmei?


                                                               *

Hát igen! A kos, és az érzelmei! A hangtalan szombatok, a néma vasárnapok! Mert ezek azok a napok, melyeket nehezen tűr a kos nemű lény.

A telefon ünnepnapokon hallgat, mert létezik egy feleség, aki természetesen nem veszi jó néven ezt a kapcsolatot! Igaz ugyan, hogy ez a feleség nem szereti a férjét, mi több, ezt a tényt nem is rejti véka alá. Sőt azt sem, hogy mások férjéhez kifejezetten vonzódik! Különösen, ha az illető a férje barátja. Hites urának viszont a pénzéhez ragaszkodik. Amiért valamikor hozzáment. Mert egy elismert sebész főorvosnak munkás évei alatt csak összegyűlt annyi pénze, amit nem lenne rossz megörökölni. De ez a vágyakozót nem érdekeli! Ő csak arra vágyik, hogy kerülhessenek közelebb egymáshoz. Ne adj’ Isten, megadhatná a sors, hogy néhány szép évet eltölthetnének egymás mellett. De pillanatnyilag azzal is megelégedne, ha vasárnapok nem lennének
Mert neki szüksége van azokra a telefonokra. Még akkor is, ha az ő telefonjaik nem az érzelmeikről szólnak, és csak nagyon ritkán ragadtatják el magukat, és csak pillanatokra. Olyankor biztosítják egymást arról, hogy még mindig létezik az, az érzés. Nekik ez is elég. Mert ők olyan távol vannak egymástól, hogy csak az utazás négy órát venne igénybe. De, semmi baj, a telefon átsegíti őket a távolságon! Csak ne lennének azok az ünnepnapok!
De már mindegy, mert ünnepnapok vannak, és számukra pillanatnyilag csak a telefon marad. A férfi roppant mozgékony ugyan, de ezt a távolságot így sem lehet átugrálni. Ő már nehezebben mozog, pedig nagyon fürge volt valaha.
Hatvan évvel ezelőtt, amikor elvesztették egymást, még táncos lábú, mozgékony lányka volt, a fiú pedig magas, karcsú, halk, de határozott medikus. Életük úgy alakult, hogy hosszú időre eltávolodtak egymástól. A sors már ilyen. Buzgón irányítja az eseményeket. Túl a rengeteg tanuláson, munkán, gyermeknevelésen, örömökön és elsiratásokon és elföldeléseken, sorsuk megajándékozta őket azzal, hogy újra egymásra találjanak Örömben élnek. Azt látják egymásban, ami akkor rég bevésődött. Mert egy valódi kapcsolatban a szív a lényeg, nem a szem. Ők ketten mellesleg valami különös dolgot dajkálnak és védelmeznek. A titkot, melyről rajtuk kívül senki nem tud. A titkot, melynek értelmében ők összetartoznak.
Számukra ez a titok az, amely megszépíti ezt az alig-alig élő kapcsolatukat. A titok öröm, felemel, megnyugtat, és biztonsággal tölt el. Korántsem az asszony miatt őrzik, nem is mások miatt, csak mert olyan kellemes, finom érzés, amit dajkálni kell, mert jó, hogy tudnak szeretettel és önzetlenül egymásra gondolni. Tehát úgy őrzik, mint egy kincset, amelyre most leltek rá, s melyet ők már tudnak értékelni.
Holnap reggel pedig, és minden reggel a későbbiekben kezdődik elölről az örömteli várakozás a telefonnal, mely mindjárt csöng, és elhangzik a várt vágyott halló-halló, és mindent megbeszélnek, elmondanak, megvitatnak, ami nélkül nyugodtan meg lehetne élni, nélkülük viszont nem érdemes……