Óh szerelem

Óh, szerelem! Kimondva kattogsz,

mint gépfegyver zárja,

amely most holtan fekvő testek

fölött véresen várja,

mikor hullik mellé

örömittas párja.

Óh, szerelem! Félelmes erőkristály,

kinyitád az nyomornak ablakát,

és őrültnek szemével engeded látni,

e világnak őszinte halálát.

S ha koporsófedél halkan kattan,

férgekkel mulatja legújabb lakását.

Óh, szerelem! Igazságod igazságtalan,

léted is oly bizonytalan,

kit megérintesz örömmel,

mára mind boldogtalan.

Kettéroppant Ámor nyila már,

s mered maga elé ólomtorz alakban.

Óh, szerelem! Ki bizonytalan – megölöd.

Kinek hite van – tőle elveszed,

minekutána rákacagsz, s közlöd,

nem adsz újabb életet,

de aljas módon simogatod,

mint karodon ülő gyermeked.