Kor

tétován nézel
pilláid közt
elrobognak a percek
csípik marják a szemed
dörzsölöd
de csak  homályosabb
lesz minden
galambok tipegnek
szürke foltként
mint szürke kísérteteid
mik füledbe lehelik
újra és újra
a múló időt
hajad fehérjét
arcod foltjait
szemed hunyorgását
a vastag húst
testeden...
mit percek?
évek vonultak már el
a galambfoltok is
lomhán járnak
és te soha nem tudod
azt a romlatlan magadat
mutatni már
azt a frisset
nevetőset...

szeretted volna
melled gömbjeibe
vonni a fejét
hasad bársonyához szorítani
hosszú ujjait
de nincs gömb
és nincs bársony
csak idő van
és kor
idő van
de
időd nincs
és az ábrándok
kora lejárt...

(Cseri)