Szögesdrót-vágó félelem
a létezés. Porszem-
álmaim gúlaként
hevernek van és a
nincs között.
Már az
igazmondás lépcsői
sem visznek. Lefelé
zuhanó utakba
botlok, könyörtelen
házfalak közé
menekülő
szendvics-önmagam
eszem.
Cseppenként hullok
az alvilágba, ahol
minden
halottnak új életet
viszek.
Related Post
Mészáros László: Kezed Egymásba feledkezve a kezed és kezem.Hajnali kertek deres sörényénelidőző, eleven csillagszil
Riba Ildikó: Szűk időerőszakos szél kócoljabogokba csomózva csavarjagondolatom sima fonalátbonthatatlan szálak közöttker
Radnai István: Időfolyamforró öllel fogadott a nyáraugusztus unja a szerelmetmire véget ér számtalan fellegszáll esőtől ázo
Riba Ildikó: Mámorosmámoros szél kavarajkamon zavarhajam csupa csatakfehér fagybanreszketek magamjégszelet szakadvágja
Molnár József: GyémántTe már úton, énmég gyalog se,fekszemgondolataimban,nézve a kényelmesfelhőket: hovamentek?Aztánszágu
Karácsonyi kér(d)ések Acélszívekben ma mért nincs csöppnyi, gyertya- néma szeretet? Lehet, süket
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése
(
Atom
)
Nagyon átgondolt, csodaszépen felépített, ragyogó vers!
VálaszTörlésKedves Ditta! Köszönöm. És mondhatnám, hogy nem így volt, írás közben nem gondolkodom, és hogy amúgy sem. Minek? Hogy fájjon?
VálaszTörlés