Péter Péter: Két szonett

 Deákvári március:
A téli sózott szóróhomok piszka
az út töredezett kérgén szétterül
csomósan a bűzlő kanális körül,
és sárgállik, mint kiöntött puliszka.

A szétszórt papír- s nejlonzacskók rongya
zörög a szélben felszállva, kerengve,
s az őszről maradt rothadt levelekre
egy nyitott kuka erjedt szagát ontja.

A megállóban horpadt szemétláda,
körötte ázott csikkek, eldobálva
a füvön tört üveg, repedt műanyag,
a sarkon megdőlt, rokkant utcalámpa,
sáros busz fordul be az állomásra,
nyomában betegen tántorog a nap.

Deákvári télutó:
A málló falon fakult, tépett plakát.
Firka hirdeti: Szerettlek Évike!
Alatta krétarajz és egy szó: hüje!
Egy csupasz platánfa megrázza magát,

és a szél a port a térről hordja át,
a tócsák tükrén olajos szivárvány;
a kukák körül matató cigánylány
hallgatja a varjak, verebek karát.

És minden koszos, vásott, szennyes, szürke;
a posta előtt tört ablakú fülke,
a zöldségesnél két asszony diskurál,
s míg hangos szót és füstöt ont a kocsma,
búcsúzik a tél minden ócska mocska,
s lebeg egy dróton fennakadt lila sál...