Elúsztak már az élet folyóján
gondolataim büszke papírhajói;
nem tudom, elérik-e az öröklét
ősi tengervidékének végtelenjét.
Talán a vihar-szántotta vízben
elmerültek a mélység sötétjében,
vagy partra vetették őket a
meg-nem-értés haragvó hullámai.
Nem tudom.
Most állok a hitevesztett parton,
a málló remény hűvös iszapjában,
hallgatva a hontalan sirályok
fülsértő, panaszos vijjogását,
az álnok habok elomló zenéjének
bűnbánó, hazug mormolását,
míg szelíd halotti imát sodor
a hitszegő szél ködös suttogása.
Lopakodva araszol már az ősz is,
rőtült levelek szállnak a vízre —
ígéret tükrére hulló méla sóhajok…
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése