Soha nem rejtettem véka alá az ukrán oktatási és tudományos minisztérium képviselői iránti fenntartásaimat. Miniszterek jöttek-mentek, de eddig egyetlenegy sem akadt, aki az országban élő nemzeti kisebbségek mellett kiállt volna. Szkepticizmusom az ukrán szaktárca munkatársai iránt még inkább megerősödött, miután az egyik legutóbbi nemzetközi tudóskonferencián, amely a követelményeknek megfelelően angol nyelven zajlott, kiderült, Ukrajnát egy huszonéves titkárnő képviselte. A tudósok nemzetközi nyelvét a szaktárca illetékes főosztályán csak ő beszéli, magyarázta pironkodva, mivelhogy angol filológián szerezte diplomáját. Hogy a tudományos kutatásokhoz semmi köze nem volt... Legutóbb pedig akkor nyílt ki a zsebemben a nem létező bicska, mikor a galiciai Lembergben egy fórumon a miniszteri tanácsos úr azt próbálta bebizonyítani, hogy mint magyar, Ukrajnában nem is létezem. A Miniszteri Kabinet felsőoktatási főosztályának vezetője találkozóra hívta az ország minden felsőoktatási tanintézete felvételi bizottságának képviselőit és azt próbálta elmagyarázni, hogyan kell zajlania idén a felvételiztetésnek. A több mint ezer résztvevő természetesen tucatnyi kérdéssel bombázta a Kijevből jött szakembert. Az ungvári küldöttségnek is volt egy-két kérdése. Az Ungvári Nemzeti Egyetem munkatársa előbb írásban tette fel, mi érdekli, de miután valamiért kérdését válaszra sem méltatták, kimerészkedett a mikrofonhoz. A nagy nyilvánosság előtt megkérdezte, hogy a szaktárca tervez-e valamilyen kvóták bevezetését az egyetemekre és főiskolákra jelentkező nemzeti kisebbségek számára. És most nagyon tessenek figyelni. A válasz a következő volt: a külföldről érkező Ukrajnában tanulni vágyó lengyel, román, magyar és más nemzetiségek képzése megengedett országunkban, viszont a tanulás nyelve számukra az ukrán. Még mielőtt szóhoz jutottam volna a meglepetéstől, a beregszászi főiskola rektorhelyettesével néztünk össze. Teljesen felesleges méltatlankodni, a szaktárca számára "mi" nem is létezünk, olvastam ki a pillantásából. Ukrajnában csak ukránok élnek, nyomatékosította a miniszteri tanácsos. A mellettem ülő Lembergi Ivan Franko Nemzeti Egyetem képviselője cinikusan tette hozzá, hogy a minisztériumnak az etnoukránoknak kellene kvótákat adnia. Nem tudom, hallott-e róla, vagy olvasta-e a lembergi és kijevi úriember az Európa Tanács Kisebbségi Keretegyezményét vagy a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelyet egyébként Ukrajna 1999-ben ratifikált? Van egy sanda gyanúm, hogy nem. Lila fogalmuk sincs, mi az egyáltalán. Nos, ha egy ágazat felsőbb szintű képviselői nem beszélnek egyetlen világnyelvet sem, ha számukra a nemzeti kisebbségek nem is léteznek, akkor kérdem én, minek vannak ott, ahol? Persze az is lehet, mint azt nemzeti egyetemünk képviselője megjegyezte, hogy struccpolitikát folytatnak. Nem tudnak semmiről, tehát nem is létezünk, mint kisebbség. Mert így kényelmes számukra. Csakhogy a magyar, orosz, gagauz, román, krími tatár... is egyenrangú állampolgára és adófizetője ennek az országnak. A minisztériumi bársonyszékekben terpeszkedő aktatologatók a mi nehezen megkeresett hrivnyáink utáni adólevonásokból kapják a fizetésüket. Hát illene már tenni is érte valamit…
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése