Vilma és Irma, a két kárpátaljai Hacsek és Sajó. Az Ugocsából elszármazott erőss tájszólást használló Vilma néni és a cserfes ősungvári Irma néni szokásuk szerint ismét előszeretettel köszörülik nyelvüket a politikán, szűkebb pátriánk közéleti személyiségein, ki nem hagyva semmilyen nemű napi hírt és jó ízű zaftos pletykát. – Haj-haj, kedves Irmám, nem t'om maga hogy van vele, de éngem igencsak felbosszantottak ezek az új áremelések. Mán megint drágul a cigeretta, a sör meg a pájinka, osztán még a benzinre is valamilyen adóféleséget kivetnek. A nyögdí- jamhoz kaptam egy pár fillér emelést, osztán duplán vissza is veszik tüllem. – Ejnye-ejnye, Vilmám, most azt akarja mondani, hogy azért háborog mindezért, mert stikában bagózott, meg zugivott, esténként meg az Ung-parton száguldozott egy vadi új Mercivel? – Haj-haj, Irmám, hova gondo'? Én egy rendes asszony vagyok, ilyen huncucsságok eszembe se jutottak vóna. Csak az onokáktu' hallom otthon mostanság, a meccsnézés közbe mondogattyák, hogy mos'mán a beváráslós központba az ócsóbbat fogják keresni mindenbü'. Nem isznak Tuborgyot, meg Dérhert, jó lesz nekik az Obolongy vagy a Róhányó sör is. Egész nap a tévé előtt ülnek, osztán kurjongatnak meg bőgnek nagyokot a lüke apjukka', mint a kérődző bikák, ha berúgnak egy gó't. Azér' is jöttem ki egy kicsit sétá'ni, mer' mán a szappanoperákot se hagygyák megnézni. – Ejnye-ejnye, Vilmuska, hát ha nem tévézhet, főzzön valami fonomságot, rakja el a télre valót, látogassa meg az ugocsai rokonait vagy olvasson újságot. Mostanában annyi sok érdekes hír van benne. – Haj-haj, attu' meg még jobban fe'megy a vérnyomásom. Itt az egyik hír, tegnap o'vastam. A balramentbe van valamilyen papír arru', hogy nem lesz szabad gyülekezni sehon se', mer' törvénybe ütköző. Nahát, most mán nem mehetek-e tüntetni a polgármesteri hivatal elibe a szomszédjaimma', hogy mán megint építettek egy kocsmát az ablakunk elibe. Képzejje mán e', hogy ha az egyik ablakon kinézek, a miniszoknyás, aligbugyis pincér kisjányokot látom valamilyen resztoránba tipegni. Kinézek a másikon: egy pincériába kukkolhatok be. Ott meg kétpofára eszik a fijatalok azt a talján papírónis pidzát. Lenn meg a fődszinten kocsma van, ahun egész éccaka ingernyeteznek a puják, ahelyett, hogy tanú'nának. Másik hír: a forintnak lement az ára. Most képzejje e' azt a szeginy beregszászi főjiskolai e'nökasszonyt, hogy az ukrán kópertába kapott magyar forintos fizetési mán hrivnyába nem is éri el a húszezret se. Annyira sajnálom szeginyt, most mán majd nem is jut nékije új kalapra. – Ejnye-ejnye, Vilmám, miért bántja azt az asszonyt. Most is kitüntették, mert kiharcolt egy csomó mindent nekünk, itt élő magyaroknak. – Haj-haj, Irmám, nem értem én ezt, pedig egész nyóc osztályig jártam. Magának három gyereke, nyóc onokája van, és mindegyik magyar iskolát végzett. Diplomájuk is van, méghozzá egyetemi. Vagy nem így van – Persze, hogy így van, kedves Vilmám. Két orvos, egy ügyvéd, három mérnök, egy jogász és négy pedagógus van a családomban. Arra akar kilyukadni, hogy azt terjeszti, nincs és nem lesz magyar utánpótlása a kárpátaljai magyar értelmiségnek? Van egy barátnőm, akitől tudom, hogy csak az idén majdnem nyolcszáz magyar tanul Ungváron, a három egyetemen, ebből csak a nemzetin hétszázhatvanan vannak. A főiskolán is van egy párszáz. Nem kell aggódni. – Haj-haj, Irmuska, de az a fejércseléd azt vetíti Magyarország felibe, hogy itt csak a főiskolán tanu'nak magyarok. Mindig átmegy sopánkodni, hogy mit kell nekije csatáznia a helyi magyarságér', osztán azok meg el is hiszik nékije. – Hogy tovább pletykáljak, kedves Vilmám, a barátnőm még azt is mondta, hogy a főiskoláról éppen a minap tízen kérték át felvételüket a magyar filológiai szakra. Meg még azt is suttogják, hogy szemet vetett az egyetemi dékáni székre is. Azt is pletykálják Beregszászban, hogy az ungvári magyarság központú kutatóintézetekre is fáj a foguk egynémelyiknek a főiskolán. Nagy lett az étvágyuk... – Haj-haj, kedves Irmám, hát errü' beszélek én is magának. Nem épít, hanem inkább rombol az ilyen hozzáállás. A Béla is panaszkodott, hogy az onokája nem jó' írta meg a mostani ukrán teszetet, és nem mehet továbbtanuni. Hát miko', ha nem most van a legrosszabb helyzetbe' a magyar iskolás puja. És nem húszvalahány évve' ezelőtt, mint állítja a nagyasszony. Mer' ha kiszámolom, éppen akko' diplomázott a legtöbb mostani kárpátaljai magyar társadalmi élharcos. Mos' meg elindu't egy maroknyi tanuló. Annak is, jó ha a fele tú'jut az ukrán viszgán. Ott ül őnagysága a kárpátaljai balramentbe, ü' vóna az oktatásipolitikus, osztán mit tesz most értük, azokér' a szegény magyar pujákér'? Semmit. Inkább Magyarországra szalad sírni. – Ejnye-ejnye, Vilmám, attól magának nem lesz több a nyugdíja, hogy felbosszantja magát, inkább a patikusnak lesz jó napja. Élvezzük inkább a napsütést, üljünk ki az erkélyre a Bélánál, és napozzunk egy jót. Igaz, nincs nálam a fürdőruhám, de ha kicsit felhúzzuk a szoknyánkat a vén kujon örömére, akkor a lábaink már barnulhatnak is. Csak arra ügyeljünk majd, hogy a sok fecsegésbe a nyelvünk ne kapjon hőgutát...
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése