Néma áhítat

Nincs más  

csak meddő tavasz

vajúdó nyár

szitáló

ködös éjjelek

tudom

hiába várlak már

téged idéz

az  őszi mennyezet:

fátyolos égen

széthullt hangjegyek

eltört  kottatartón

csüng az  emlékezet

már nincsenek

színes akkordok

fakuló szavakat

hordok

dadog bennem egy

körmondat

mit imává ölel

a gondolat

már nincs  kérdés

se felelet

csak ámulat 

és néma kegyelet

meg sosem látott messzi

sírhant-

rajt’ csonkig égett

gyertya áll...

...most ismét kondul  

távol a   harang

és avarba hull

egy  rózsaszál...


Sz.I.